A THQ hanyatlását nehéz nem észrevenni; a korábban nagyon is jól teljesítő kiadón a sorozatosan óriási veszteségekkel zárt negyedévek és gazdasági évek nagyon meglátszanak. Az utóbbi hat hónapban jelentős változások mentek végbe a cégen belül, konkrétan nagyszámú leépítések és struktúraváltás.

A THQ új vezérigazgatója, Brian Farrell szerint a nehezén már túl vannak, látják a fényt az alagút végén, azonban még nincs itt az ideje annak, hogy fellélegezzenek. Kevés a hely arra, hogy hibázzanak, s ha életben akarják tartani a céget, hibátlanul kell elkészíteniük a játékaikat.

Farrell tapasztalatból állítja, hogy a jó termékektől kapnak szárnyra a részvények, a szóban forgó értékpapírok azonban jelenleg a béka feneke alatt vannak, sőt nagyon valós annak a veszélye, hogy hamarosan nem is szerepelnek majd a tőzsdén. Ez természetesen katasztrofális lenne, s egyet jelentene a cég bezárásával, ám az ott dolgozó pénzügyi szakemberek már dolgoznak ezen, mindeközben pedig Farrell nagyszerű programokat ígér a közel- és távoli jövőben.

A THQ a figyelmét a dobozos játékokra fogja fordítani, de figyelemmel kísérik majd az egyre inkább feltörekvő digitális ágazatot, illetve PC-s táborról sem fognak megfeledkezni. Hajrá, THQ!