A mágikus számok bűvöletében telhet a mai nap, legalábbis a TMP szurkolóknak mindenképpen, hiszen hét hétnyi mérkőzés után eljött a végjáték, a csapatok rákanyarodtak a célegyenesre és most döntik el, hogy a leintéskor ki melyik helyet foglalja majd el.

A BP5 és a BEE egyszerűen már kirobbanthatatlan a tabella éléről, ahogy a WiLD, az IAS és a Plague is csak egymás között versenyzik a mezőny végén. A továbbjutás azonban még mindig nem dőlt el a többiek számára, az utolsó rájátszást érő helyért a Honvéd és az Illés Akadémia Spirit van még játékban. A Linkdown már megnyugodhat, ők biztosan ott lesznek a legjobb négy között, számukra már csak az kérdéses, hogy meg tudják-e őrizni a harmadik helyüket?

tmpcsgogeneralbanner-v23.jpg

Az iTHR fenyegeti őket a virtuális dobogón, ám daMéknak brutális erős ellenfele lesz ma este, a Békéscsabai E-sport Egyesület ellen lépnek szerverre. Amennyiben nem sikerül győzelmet aratniuk, úgy a Linkdown megtartja a 3. helyet a tabellán, sőt, az iTHR-nek a továbbjutás is veszélybe kerülhet.

Jelenleg jobban állnak, mint Camperék, de míg a Honvéd valószínűleg pontot szerez az IAS és a Plague ellen a maradék két fordulóban, addig az iTHR-nek a BEE ellen is győzedelmeskedni kéne, ami nem lesz egyszerű. Ha ma kikapnak gubiéktól, akkor abban kell bízniuk, hogy a Honvéd is elveszíti valamelyik meccsét, ellenkező esetben egyszerűen több pontja lesz az LLH-nak és ők jutnak tovább a rájátszásba.

tmp-csgo-utolso-kor-01.jpg

Ezen a héten csak egy fordulót játszanak a csapatok, az utolsóra majd jövőhét hétfőn kerül sor, valószínűleg az utolsó percig nyitott lesz a rájátszás. De nem csak a roppant izgalmas összecsapások miatt érdemes követni a mai fordulót, hanem azért is, mert egy Redragon mechanikus billentyűzetet is nyerhettek, ha ti vagytok a legszerencsésebbek. A nyereményjátékról bővebben ebben a cikkben olvashattok.

A TippmixPro CS:GO Masters mai menetrendje:

  • 19:00 - PLG vs WiLD (Bo1)
  • 20:00 - LLH vs IAS (Bo1)
  • 21:00 - BP5 vs LKD (Bo1)
  • 22:00 - BEE vs iTHR (Bo1)