Már csak pár napot kell aludni, hiszen március 13-án megjelenik a már aranylemezre került Titanfall, a Microsoft így ki is adott egy vadonatúj reklámot, hogy fokozza, az amúgy is a fellegekben járó hype-ot. A cég ezúttal egy élőszereplős alkotással jelentkezett, s noha egészen rövid videócskával állunk szemben (elvégre a tévéképernyőkre készült) látványosnak látványos lett.

A Titanfall a Respawn Entertainment első programja, s játékosként az ultramozgékony, duplaugrást és falonfutást lehetővé tévő gyalogsági harc mellett óriási robotok pilótafülkéjéből vívhatjuk ádáz csatánkat a végtelen háborúval kecsegtető multiplayer csatatereken.

Egy szivárgás szerint a játék összesen 15 multiplayer pályával fog megjelenni, öt játékmódban szórakozhatunk, a némi történetet elmesélő kampány pedig kilenc küldetésből áll majd, melyek egyenként öt-öt Attrition és Hardpoint megmérettetésből állnak. Ezen kívül kiderült az is, hogy lesznek a pályákon kifeszített kötelek a gyors közlekedés érdekében, óriás lények lébecolnak majd bizonyos helyszíneken, akiket ha megzavarunk, beszállnak a küzdelembe, illetve gépágyúkat is találunk a titánok ellen -- bár ezek feltörhetőek, hogy a gazdájuk ellen fordítsuk őket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!