Az Electronic Arts után az Activision-Blizzard is nyilvánosságra hozta a negyedéves pénzügyi adatait, melyek szerint az óriáscég jobban teljesített a tavalyi évhez képest. Az első negyedévben az összes bevétel 1,32 milliárd dollár volt (ennek 28%-a digitális úton érkezett), míg 2012-ben „csak” 1,17 milliárd.

Ez az összeg természetesen idén is elsősorban a Blizzard termékeinek volt köszönhető. A kiadó kiemelte, hogy a StarCraft II: Heart of the Swarm a megjelenését követő első két napban 1,1 millió példányban fogyott, s azt, hogy a World of WarCraft még mindig a világ legnépszerűbb előfizetéses MMORPG-je. Utóbbi állítás annak ellenére is igaz, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent a játékosok száma -- 1,3 millió tag távozott, elsősorban az ázsiai piacról és valamennyi nyugatról, így most 8,3 millióan lakják Azerothot.

Jól teljesített továbbá a Call of Duty is, a cég másik alappillére. A Call of Duty: Black Ops II legutóbbi letölthető tartalmát Xbox 360-on a felhasználók 60 százaléka a játékon belüli piactéren vásárolta meg, a játékhoz köthető digitális eladások pedig 100%-ot növekedtek az elődjéhez képest. A Treyarch műhelyében készült program az észak-amerikai és európai adatokat összevetve a második legkelendőbb játék volt a Skylanders Giants mögött.

Az Activision nyilatkozatából kiderült az is, hogy óvatosan közelítik meg a gazdasági év hátralevő részét a különböző rizikófaktorok és bizonytalanságok miatt. Kotick példaként a rivális játékok változó megjelenési dátumát, a csalódást jelentő Wii U-t, a bizonytalan következő generációs hardverfelépítést, valamint a csökkenő WoW-előfizetők számát említette meg.  Mindezek ellenére azonban folytatják az eddig bevált stratégiájukat: a nyáron tervezik megjelentetni a Hearthstone: Heroes of Warcraft bétáját, a Call of Duty: Ghosts pedig az eddigi legnagyobb marketinghadjáratot kapja a sorozat fennállása óta.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

World of WarCraft: Mists of Pandaria -- Megjelenés: 2012. szeptember 25. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2000 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 2.0, DX 9.0 / 256 MB, HDD: 25 GB