Az új videóban a címszereplő Tony Prince nevű fickót ismerhetjük meg. Gondolom a címből már kiderült az illető szexuális orientáltsága, amelyet ebben kis videóban egy kis monológban is hangoztat. Tony Prince emellett tipikusan annak a korrupt, maffiakörökben járatos, minden hájjal megkent üzletembernek tűnik, akitől majd egymás után kapjuk a szokásos GTA-küldetéseket. Jellemét tekintve sem lehet kétségünk afelől, hogy Mr. Prince jó párszor megpróbálja majd átvágni hősünket, a fekete Louist a palánkon, miután a videó egyik részében egy jó nagy maflást kever le neki.

A videóból az is látszik, hogy az előző résztől radikálisan különbözik majd a stílus: míg ott egy szakadt vadmotorost alakítottunk és gyakran az ő lepukkant környezetében teljesítettük a küldetéseket, itt úgy tűnik, átnyergel a játék a Vice Cityre jellemző neonfényes, diszkós, az éjszakai életet bemutató univerzumra. Persze ez még csak a második mozgóképes anyag, szóval mérget még ne vegyünk semmire, inkább lessétek meg a trailert...

Érdekesség egyébként, hogy Tony Prince nevű ismert figura a valóságban is létezik, méghozzá ő is ehhez a diszkós világhoz köthető: a hatvanas években volt DJ és később is a zenei világban vált gazdag üzletemberré. Itt olvashattok róla.