Az év első negyede már rég nem kietlen sivatag a játékmegjelenések szempontjából, a kiadók ugyanis észrevették: karácsony után is vevők az emberek új játékokra. Nyilván a kínálat nem mérhető össze egy év végi dömpinggel, amikor egymást érik a pénztárcánkat gyötrő nagyobbnál nagyobb bejelentések, de ha azt mondom, hogy jön egy Diablo 3 expanzió, egy Castlevania folytatás vagy két új IP, akkor nem hiszem, hogy sokan fanyalognának -- és ez csak pár a sok közül. Lássuk is hát, hogy mit hoz január, február és március! 

5. Diablo 3: Reaper of Souls

A Diablo rajongótábor sorai közt végignézve látható, hogy nem túl pozitív véleménnyel vannak a Diablo 3-ról. „Ez nem az a Diablo, amit vártam.” -- hangzott el sok helyen, de szerencsére van jó hír, ugyanis a jelek arra utalnak, hogy a játék első expanziója, a Reaper of Souls javítja az alap hibáit/hiányosságait, s olyan élménnyel örvendezteti meg a rajongókat, amit már 2012-ben szerettek volna megkapni. 

A Reaper of Souls továbbgörgeti a történetet, elmesélve, hogy mi történt a Diablo lelkét bebörtönző lélekkristállyal, de ez nem igazán érdekes, a lényeg sokkal inkább azon van, hogyan bővül a játék, ezen a téren ugyanis fontos újdonságok várnak. Kapunk többek között egy új, a Diablo 2-ben látott paladinhoz hasonló szerepet játszó kasztot a kereszteslovag személyében, de természetesen tovább tápolhatjuk a már meglévő hőseinket is, akik friss támadásokkal lépnek az arénába. Továbbá új játékmódokban bizonyíthatjuk rátermettségünket, bővült a mesteremberek szaktudása, ezzel könnyítve meg az életünket, illetve egy új lootrendszer is bemutatkozik, ami elméletben olyan tárgyakkal fog jutalmazni, ami hasznos a választott karakterünk számára. Papíron tehát jól fest a Reaper of Souls, csak aztán élesben is legyen ilyen jó...

top-5-diablo-3-reaper-of-souls.jpg

Megjelenés: 2014. március 25. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 2800 MHz RAM: 1,5 GB, VGA: SM 3.0, DX 9.0c / 512 MB, HDD: 12 GB

4. South Park: The Stick of Truth

A South Park: The Stick of Truth már második alkalommal tűnik fel a Top 5 rovatunk hasábjain, de most már talán további késésekről nem számolhatunk be, s 2014 első negyedévében végre a boltokba kerülhet a játék. Persze nem azért kívánom ezt, mert unok erről írni, hanem mert már várom, hogy a kezembe kerülhessen az Obsidian Entertainment kalandos fejlesztési ciklust maga mögött tudó terméke.

Az izgatottság fő oka, hogy nagyon úgy néz ki, végre egy minőségi South Park-játékot kapunk a múlt felejthető vagy egyenesen rossz próbálkozásai után, hisz ebben már a sorozat két kitalálója, Trey Parker és Matt Stone aktív szerepet játszott, illetve a fejlesztők a sorozat elemeiből dolgozhattak, így tehát kinézetre és humorra is a tévésorozattal azonos programot kapunk -- de ez még nem minden. A játékmenet is kellemesnek ígérkezik, ugyanis jó RPG szokáshoz híven a karakterünk alakítását teljesen ránk bízzák, a harcrendszer pedig egy körökre osztott, a Final Fantasy-sorozatban látott megoldás lesz, természetesen a South Park-univerzumba passzoló támadásokkal és fegyverekkel. Egyszóval minden a South Park: The Stick of Truth mellett szól.

top-5-south-park-stick-of-truth-alt.jpg

Megjelenés: 2014. március 7. -- Gépigény: nem ismert

3. Castlevania: Lords of Shadow 2

Februárban véget ér a négy évvel korábban megkezdett Castlevania: Lords of Shadow-trilógia, a zárófejezetben, a Lords of Shadow 2-ben pedig nem kisebb alakot testesíthetünk meg, mint magát a sötétség hercegét, Draculát. A feladatunk ezúttal az lesz, hogy az évszázadokig tartó vegetáció után újra összegyűjtsük erőnket és képességeinket, hogy leszámoljunk az Ördöggel, aki újra pusztítani akar, a folyamat végén pedig végre mi is jólétre szenderedjünk, ezzel megszabadulva az örök élet minden kínjától, és saját múltunk gyötrő emlékeitől.

A MercurySteam harmadik Castlevania-játékában az időközben szerzett tapasztalatait latba vetve egy olyan játékot készít, ami a rajongók tanácsait megszívlelve látszólag mentes lesz az előd gyermekbetegségeitől. Többek között átalakul a kamerakezelés, több felfedezhetőségi lehetőséget kapunk a nyitottabb világban, a harcrendszer pedig mélyül, új lehetőségeket adva a kezünkbe, de mindeközben szerencsére megmarad mindaz, amitől olyan kellemes meglepetés volt az eredeti Lords of Shadow. 

top-5-castlevania-lords-of-shadows-2.jpg

Megjelenés: 2014. február 28. -- Gépigény: nem ismert

2. Thief

Idestova 2009 óta várunk arra, hogy megjelenjen a Thief-sorozat következő része, de végre eljutottunk oda, hogy karnyújtásnyi távolsága került a program -- hacsak nem jön közben valami, akkor február 28-án a boltokban lesz a reboot. Reboot, az eredeti bejelentés óta ugyanis a program ledobta a 4-es számot, s az alapoktól kezdi újra Garrett, a mestertolvaj történetét. Ám nem kell aggódni, a Looking Glass Studios öröksége jó kezekbe került, a fejlesztéssel ugyanis az Eidos Montrealt bízták meg, amely egyszer már bizonyította, hogy jó érzékkel tud újra életre kelteni egy klasszikus sorozatot, s noha elidőztek a játékkal, illetve hallottunk néhány negatívumot, a bizalmat szerintem megszavazhatjuk nekik.

Az új, egyszerűen csak Thiefnek nevezett játék helyszíne egy viktoriánus stílusjegyeket hordozó metropolisz, amit a magát szerényen csak Bárónak nevező zsarnok irányít vasmarokkal; a hozzá közelálló kiváltságosak és nemesek fényűző életet élnek, míg mindenki más nyomorog, éhezik vagy éppen pestistől szenved. Mindennek tetejébe pedig politikai instabilitás és általános káosz is uralkodik a városban, ám ez nekünk csak jó hír, hiszen ez kiváló táptalaj egy magunkfajta enyveskezű alaknak, aki istenadta tehetséggel meg tud szerezni minden értékes kincset -- kincsből pedig van szép számmal, csak el kell jutni ezekhez. Az akcióinkat a lopakodás terén mutatott tehetségünk, az új, különleges képességeink és a korábbi játékokból már jól ismert eszközeink segítik majd, a feladatunk pedig nyilván az lesz, hogy észrevétlenül lopjuk ki a szemét is a gazdag ficsúroknak. 

top-5-thief.jpg

Megjelenés: 2014. február 28. -- Gépigény: nem ismert

1. Titanfall

Az elmúlt években egyre hangosabbak azok, akik szerint a Call of Duty-széria kifáradt, s nagyon ideje lenne már lefújni az egészet -- ám abban talán még a legnagyobb utálók is egyetértenek, hogy a sorozat pár éve még egészen jó volt, a csúcsot pedig sokak szemében a Call of Duty 4 jelentette. Ez nem véletlen, hisz ez a játék volt az, ami az akkor főleg a második világháború köré épülő trendet megtörve behozta a mainstream FPS-ek világába a modern hadviselést, ami nem csak egy remek kis single-player módot adott nekünk, hanem sok-sok órányi multiplayer csatározást is.

A Call of Duty 4-et az Infinity Wardnak köszönhetjük, illetve jobban mondva annak a gárdának, amelyik 2010-ig az Activisionnek készítette a játékokat -- négy évvel ezelőtt azonban a csapat alaptagjai viharos körülmények között távoztak a kiadótól, s az EA-nél alapítottak új stúdiót, ahol megkezdték új játékuk, a Titanfall fejlesztését. Az újonc már az első bemutatója óta nagy kedvenc a sajtó szemében, s sokan (köztük jómagam is) nagy reményekkel várják a játékot, mint olyan programot, ami némi frissességet hozhat az belső nézetes lövöldékbe.

A Titanfall kizárólag multiplayer módot kínál, melyben összesen 12 játékos és jó pár, könnyen leszedhető NPC esik egymásnak. A gyalogsági harc alapjai megegyeznek azzal, amit a zsáner ezer másik tagjában láthattunk már, ám az, hogy jetpackkel a hátunkon dupla ugrásokat hajthatunk végre, vagy a falakon futhatunk, izgalmasnak ígérkező vertikalitást kölcsönöz a játéknak -- és akkor még nem is említettem a Titánokat. Ezeket a gigászi, mozgékony, nagy tűzerővel rendelkező, ugyanakkor egyáltalán nem elpusztíthatatlan gépeket a fellegekből behívva érdekesen frissíthetjük fel a jól ismert formulát, s ha tényleg sikerült megtalálni az egyensúlyt a gépek és a hús-vér katonák tűzereje között, akkor egy igazán jó, hosszú időre lekötő programot köszönthetünk a Titanfall képében.

top-5-titanfall.jpg

Megjelenés: 2014. március 13. -- Gépigény: nem ismert

A fentieken túl mindenképpen említésre méltó a PS Vitáról PC-re és asztali konzolokra átsettenkedő Assassin’s Creed Liberation HD, a PS4 tulajoknak szóló InFamous: Second Son, a nagy felbontásban visszatérő Fable, vagy éppen a next-gen konzolokra megjelenő Tomb Raider, illetve ne feledkezzünk meg a mazochistákról sem, nekik ugyanis a From Software a Dark Souls 2-vel kedveskedik.

2014 elejének legjobban várt játéka
Te melyik játékot várod a legjobban 2014 első három hónapjának felhozatalából?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!