A cikk előkészületei közben azon agyaltam, vajon kiknek címezhetném ezt a listát, aztán az jutott eszembe, hogy azok a csajok, akik már legalább egy-két nagyobb címmel megbirkóztak, nagyjából tudják, mi a nekik való vonal. Maguktól is el tudják dönteni, hogy merre induljanak, illetve hogy egy adott játék megfelelő lesz nekik vagy sem.

Mindezek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy inkább azokat a hölgyeket szólítom meg, akik tervezik, hogy belépnek a videojátékok világába, csakhogy ötletük sincs, hogyan fogjanak hozzá. Srácok, ti se legyetek restek átrágni magatokat a listán, ha azt szeretnétek, hogy egyszer együtt csépelhessétek az ellent kedvesetekkel, hiszen éppen a legjobb helyen jártok!

Igaz, nincs pszichológiai végzettségem, ám a meggyőzés ereje igen nagy erényem, és a hátam mögött tudott többéves gamer-csaj tapasztalatnak köszönhetően pontosan tudom, hogy mit beszélek. Így aztán hasznos tanácsokkal, tippekkel tudlak ellátni benneteket, ha akár egy fikarcnyit is érdekel az ajánlat. Ja és egy tipp: ne a DotA 2-vel, LoL-lal, COD-dal vagy Battlefielddel kezdjétek a bemutatkozást!

5.: The Sims franchise

Igen, nagyon jól tudom, hogy az interneten mindenki azzal dobálózik, hogy a The Sims lányos játék, de NEM ezért került fel a listára. Jó indokkal tettem az utolsó helyre, és mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

Továbbra is fenntartom, hogy a The Simst „lány játéknak” titulálni balgaság. Csak azok mondanak ilyet, akik még nem játszottak vele, vagy éppen nem eleget. A Sims nem csupán minden korosztálynak és nemnek szórakoztató, de meglepően összetett is. Amennyiben „teljes életet” szeretnél élni benne, nem kizárólag a munkára, alvásra, evésre és egyébre koncentrálni, akkor komolyan ki kell számolnod az idődet, meg kell tervezned a lépéseidet. Persze cheateléssel mindent meg lehet oldani, de ne ez legyen az első gondolatotok! Szóval rend a lelke mindennek, és pont ezért, azaz a nehézségi fok miatt mondom azt, hogy a The Sims bizony nem tökéletes első játéknak. A tapasztalatlan és gyakran motiválatlan közönség a kezdeti ballépések miatt hamar ráun, megelégeli a sikertelenséget, negatív visszhangot kelt benne és végül kilép. Arról nem is beszéltem még, hogy a minél több kiegészítőt telepít valaki, annál összetettebb és bonyolultabb lesz a már alapvetően sem egyszerű játék. Persze akad olyan ember, aki pont ezt szereti, de ők a kisebbséget alkotják.

Azért nem kell elkenődni, hiszen még nem mondtam el a pozitív oldalt. A The Simsnek van egy olyan arca, ahol inkább az ember szépérzékét teszteli, meg valamennyire a kreativitását is. Itt a házépítésre és annak berendezésére gondolok. Az utóbbi kreatív hobbinak sem utolsó, jómagam rengeteg házat építettem és építtettem magamnak, hogy telis-tele tudjam rakni minden féle szép tárggyal, kidekoráljam, és így tovább. Aztán ott van még a „Család létrehozása” menüpont, ahol végképp annyi időt lehet elverni, amennyit nem sajnál rá az ember. Egy szó mint száz, van itt tartalom dögivel, és ehhez még nem csatoltam hozzá a temérdek kiegészítőt, ami tovább növeli a lehetőségeinket, valamint az internetről ingyenesen leszedhető tartalmakat, amikkel még szebbé, még csinosabbá varázsolhatjátok virtuális családotok életét.

4.: Assassin’s Creed 2

Egyrészről személyes okok végett került a listára, másrészről pedig... Na jó, inkább az elején kezdem az egészet. „Öreg csontnak” számítok, ha játékokról van szó, hiszen már 6-7 évesen platformokon ugráltam a PlayStationömön, viszont volt egy hosszabb, több éves kihagyás az életemben. 2009-ben ültem vissza a vonatra, és ebben a Ubisoft Assassin’s Creed 2 című AAA-címe segített. A legelső pillanattól fogva tudtam, hogy nekem ez a játék KELL, nincs apelláta. Ne kérdezzétek, miért akartam ennyire, talán a megérzéseim hajtottak, vagy valami más. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mi, de őszintén állíthatom, hogy egyáltalán nem csalódtam, amikor végre a kezeim közé kaptam a saját példányomat, sőt! A mai napig az első számú kedvenc játékomnak tartom, habár a fénye valamelyest megkopott a hetedik végigjátszás után, azonban mindmáig szívesen és rendszeresen előveszem a következő okok végett: Firenze és Velence.

A reneszánszkori olasz városok szerelmese vagyok (megszólalt a hardcore fangirl) és a tény, hogy szabadon bebarangolhatom őket bármikor, ha kedvem szottyan, végigsétálhatok az Aranyművesek hídján, feljuthatok a Dóm legmagasabb pontjára, gondolázhatok a fölém tornyosuló házak között, amelyeket akár meg is mászhatok, hogy fentről kémleljem tájat, földöntúli örömmel tölt el. Ráadásul még a szállásért és a repülőjegyért sem kell fizetnem, a rengeteg sorban állást pedig már meg sem említem. Minden hölgynek (és úrnak) teljes szívvel merem ajánlani, de ha ennyi nem lenne elég indok, akkor mondok még!

Az Assassin’s Creed, mint ahogy azt a neve is mutatja, nem egy békés természetű játék. Alapját a gyilkolás képezi, szóval vérben nem lesz hiány, igaz a brutalitást mellőzték a készítők, és a sztori is kárpótolja azokat a lányokat is, akik ódzkodnak mindezektől. A vért egyébként is ki lehet kapcsolni.

Végül pedig ott van a főszereplő, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni: Ezio Auditore da Firenze napjaink egyik legismertebb karaktere, nem hiába, hiszen a Ubisoft írói olyan személyiséget pakoltak a poligonváz mögé, amitől annak idején letettem a hajamat. Meg kell hagyni, hogy nem eget rengetően nagy fazon a firenzei nemes úr, ám reakciói életszerűek, és egészét tekintve egyáltalán nincs elnagyolva, mint más protagonisták. Meg merem kockáztatni, hogy tíz év múlva is bőséggel akadni fognak olyanok, akik fel fogják emlegetni a nevét, ha azt kérdezik, „Ki volt az egyik legmeghatározóbb férfi játékkarakter a 2000-es évek játékiparában?”. Én biztosan köztük leszek.

3.: Dragon Age 2

A Dragon Age széria második része helyett írhattam volna akármelyik másik „modern” BioWare RPG címét, viszont jobbnak láttam inkább a kaptafánál maradni. Mit kínálnak ezek a szerepjátékok, amiért ennyire zabálja őket a közönség? Változatos, izgalmas sztorit, személyreszabható karaktert, színes egyéniségeket és könnyű, átlátható, gyorsan értelmezhető kezelőfelületet, ami kezdőknek elképesztően nagy segítséget jelent, valamint a Dragon Age univerzuma rendelkezik a középkori fantasysztorik sármjával, amit szerintem nincs ember, aki ne szeretne. Varázslók, boszorkányok, hős lovagok, elfek, törpék, királyok és persze az intrikát szövő gonosztevők mind a részét képezik a világnak. Kell még valami más a sikerhez? Ja és persze ott a „románcolás” lehetősége, a kraftolás... Napestig sorolhatnám, és még akkor sem lenne vége.

Gondolom, néhányan most teszitek fel kommentben a kérdést, hogy ha valóban bármelyik BioWare RPG idesorolható, akkor miért nem a Dragon Age: Originst vagy a Mass Effectet jelöltem meg harmadikként; a félreértések elkerülése végett pedig rögtön elmondom, mi áll a döntés hátterében. A Mass Effect egy shooter, amit a legtöbb nő nem kedvel, tisztelet a kivételnek, így inkább másfelé kacsintgattam, és szerencsére voltak egyéb lehetőségeim. Az Origins pedig akárhogy is nézzük, inkább a keményvonalat képező vagy afelé tendáló játékosoknak való, hiszen a továbbjutás nehéz, a rendszere is bonyolult, és az egész en block szerteágazó. Kezdő RPG-sként alig tudtam hova kapjam a fejem, amikor elkezdtem vele játszani, szóval a szavaim mögött bőven akad személyes tapasztalat. Viszont az időmegállítás és a taktikázás lehetősége igen csalogató, és mivel a Dragon Age 2 sokkal finomabban bánik a játékossal, mint ahogy elődje tette, ezért gond nélkül végigvihető és még a története is teljes mértékben érthető az előzmények ismerete nélkül. Ha pedig tetszett a folytatás, akkor merem javasolni, hogy próbálkozzatok meg az első résszel. Nem bánjátok meg!

2.: Fable

Figyelem! A következő blokkot nem ajánljuk azon olvasóinknak, akik nem tudják mi az, hogy „Ni”, a Bean szó hallatán a babra gondolnak, és fogalmuk sincs, ki az a Stephen Fry vagy Eleanor Rigby! Most, hogy túlvagyunk a nyúlon, és én sem haltam meg vésés közben, vágjunk is a közepébe!

Fable. Szerintem sokaknak mond valamit ez a név, de ha nem, akkor itt egy kis történelemlecke. A kimondhatatlan nevű Peter Molyneux (azért annyira nem vészes, elvileg „pítör malinyú” – Chocho) egyik meghatározó játékáról van szó, amely 2004-ben került a piacra klasszikus Xboxon, a HD-változat pedig idén februárban jelent meg Xbox 360-ra. Mint azt a cím is mutatja, a Fable egy fabula, más néven mese, amelyben egy kisfiú életét követhetjük végig, láthatjuk, miként cseperedik fel és válik belőle hős vagy éppen antihős. Arról, hogy jók vagy rosszak leszünk, magunk dönthetünk, hiszen cselekedeteink befolyásolják a karakterünk jellemét és kinézetét. Itt nem kell óriási mélységekre gondolni: a játék olyan kérdések elé állít minket, mint például „beárulod-e” a feleségét megcsaló férfit, vagy elfogadod a tőle kapott kenőpénzt és hallgatsz, mint a sír.

A testre szabható főszereplőn és a meseszerű történeten kívül, ami igazán elviszi a hátán a Fable-t, az nem más, mint a habkönnyű angol humor, csirkerugdosástól, mindenestül. Jó asszony pedig szereti az angol humort. Ráadásul, mivel konzolosoknak készült az alapmű, az irányítás sem túlságosan bonyolult. Könnyen megszokható, megszerethető, csak az olyan kétbalkezes csőcselék, mint én képtelen kontroller nélkül játszani. Ha pedig megvan az Anniversary, akkor kifogásotok sincs, hogy ne vágjatok bele azonnal!

1.: Indie játékok

Tudom, hogy egyet kellene választanom, amit feltehetnék a dobogó legfelső fokára, de egyszerűen képtelenség dönteni annyi remekmű között, amik az utóbbi időkben napvilágot láttak. Csak hogy néhányat említsek, itt van a Gunpoint, a Brothers: A Tale of Two Sons, a Braid, a Papo & Yo, a The Stanley Parable, a The Bridge, a Dear Esther, a LYNE, az Element4l, a Journal, vagy éppen a vegyes fogadtatású Contrast. Ezek közül mindent teljes szívvel merem ajánlani kezdő játékosoknak, mert minden egyes indie játék, amivel valaha játszottam, magával ragadó, különleges atmoszférával és egyedi ötlettel bírt, amit az üzleti zsáner csaknem összes darabja a sajátjának tudhat.

A legnagyobb benyomást azonban, azt hiszem, a folytatást sajnos mégsem kapó FEZ tette rám, és azt gyanítom, hogy ez a megkapó, aranyos, pofonegyszerű és mégis zseniális alkotás lehet a tökéletes belépő legtöbbünknek a játékok világába. Ám ha valakinek mégsem nyerné el a tetszését a piros kalapos Gomez kalandja, akkor esetleg próbálkozzon meg a kooperatív módban is játszható Trine 2-vel! A meseszép grafika, a gondolkodtató feladatok és a vicces monológok színessé, érdekessé teszik a képernyőn látottakat, ám különösen akkor válik szerethetővé, élménnyé a dolog, ha másod- vagy harmadmagaddal vágsz neki a kalandnak, hiszen nincs is annál jobb, mint amikor a barátaiddal osztod meg az öröm minden percét -- még akkor is, ha ő megy elől.

Ezen állítások nemcsak erre a két címre, hanem számtalan másikra is igazak. A lehetőségek száma végtelen, s ebben a tengerben bőven akad mit felfedezni és megszeretni, ezért azt javaslom, merüljetek el benne minél hamarabb. Élvezzétek ki az indie játékok szabadságát és ne feledjétek: nemcsak olcsóbbak, mint AAA-kategóriás társaik, hanem sokszor szórakoztatóbbak is!

Mára pedig ezzel a gondolattal búcsúzom tőletek. Remélem segítettem a döntésben és nagyjából tisztábban láttok már. Amennyiben kedvet kaptatok valamelyik játékhoz, írjátok meg nyugodt szívvel!