A magyar kultúra büszkesége a milleneumi eseménysorozaton csinosított, nehéz háborús éveket, újjáépítést, pangást és rágalmakat túlélt, európai mércéhez viszonyítva is kiemelkedő számú kincset felhalmozó főváros. A XIX. század elején még viszonylag kevesen éltek a Duna két oldalán, az 1873-as egyesítést követően azonban Budapest kontinentális székhely lett, és egy évszázad alatt közel meghétszerezte lakosságát. A századfordulón kialakult máig meghatározó építészeti arculata: a klasszicista homlokzatok, polgári lakások, daliás szobrok, jellegzetes színvilágú járművek, kívül fekvő zöld területek, illetve a múzeumok, mozik, színházak és immár romkocsmák színezte városkép. Egyesítésének száznegyvenkilencedik évfordulóján, egyben világnapján öt filmes ajánlást hozunk nektek, amikben Budapest hosszabb-rövidebb időre megvillan.

5. Vörös veréb

Úgy tűnik, Budapest külföldről nézve a kosztümös filmek (pl. A korona, A Szerelem és halál) és (kém)thrillerek számára tűnik ideális választásnak. Utóbbira nagyjából két tucatnyi példát lehetne hozni, köztük a Vörös zsarut, a Münchent vagy a Mission: Impossible - Fantom protokollt. Idézzük most fel Jennifer Lawrence egyik legjobb alakítását, a 18-as karikás Vörös veréb főszereplőjeként. A Nikitához hasonló mű nem annyira mellbevágó, mint elődje, de a James Bond típusú mesékkel szemben egy titkosügynök születésének és működésének fájdalmas történetét meséli el. Vizualitásában igazán megkapó Francis Lawrence rendezése, az egész cselekmény hangulatát megalapozza a képek visszatérő árnyalata, a vörös.

Ami miatt számunkra különösen érdekes marad a film, az a budapesti városkép. A házakat, belsőket, dualizmoskori szállodákat, múzeumokat, kávézókat, sőt még a keszthelyi Festetics kastélyt is felvonultató snittek. Hízelgő a térség turisztikai arculatára nézvést, hogy a külföldi filmkészítők az egykori Monarchia stílusát máig felismerik a térség nagyvárosaiban. A Vörös veréb napjainkban játszódik, mégis hangsúlyosan megjeleníti a fenti helyszíneket, a többnyire Budapesten tartózkodó stáb pedig néhány forgatási nap erejéig átköltözött Pozsonyba és Bécsbe is. Rövid összeállítást láthattok a filmben felbukkanó fontos helyszínekről.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

(A képek forrása: Atlas of Wonders)

4. Fekete Özvegy

Ha budapesti utcákon zajló akciójelenetekről szólunk, friss példaként hozhatjuk a Fekete Özvegy emlékezetes pillanatait (külön hála az alkotóknak, hogy Scarlett Johansson közvetítésével tisztázták, hogy pontosan hogyan is kell magyarul kiejteni a város nevét). Noha megjelenésekor a Jessica Jones-sorozat történetét felhígító, ráadásul megkésett műnek gondoltuk a filmet, hidegháborús kémtörténetekre hajazó izgalmas nyitányát és a két hősnő újbóli találkozását bemutató szitucáiót kifejezetten érdekfeszítőnek találtuk. Natasa és Jelena párharca előtt és alatt bepillantást nyerünk egy elszegényedett városrész egykor patinás, mára megtépázott, felújításra szoruló belső udvaros-gangos házába. Később a pesti rakparton és a Belvárosban száguldoznak hőseink. A Moziverzum feledhetetlen része marad, amint Jelenáék a századforduló eklektikus stílusú épületei között menekülnek.

3. Moszkva tér

Térjünk egy címében is Budapesthez kötődő filmre, ami tulajdonképpen a rendszerváltás generációjának, alacsonyabb státuszú rétegeinek identitás- vagy felnövéstörténete. Amit a következőkben a Kontroll érdemének látunk, viszont sok hazai produkcióból hiányzik, azt a Moszkva tér esetében is kiemelhetjük: jóllehet, a történet bemutatja egy nemzedék sodródását és céltalanságát a nagy változások idején, látványosan kritikus tesze-tosza főhősével, annak romlott barátaival és a társadalom gondolkodását mérgező rendszerrel szemben. Nehéz lenne felsorolni – az uszodától a régi padlócsempékkel díszített iskola folyosóin át egészen a hangulatos találkozókra alkalmas Szabadság hídig – a sok helyszínt, ami Török Ferenc rendezésében megjelenik. Ismerős terei és ismerős sorstragédiája miatt a hazai mozirajongók számára kötelező alkotás.

2. Dögkeselyű

Folytassuk a sort újabb hazai alkotással, András Ferenc 1982-es thrillerével. A Dögkeselyű azért is különleges film, mert korábban elképzelhetetlen jelenetsort, egy amerikai jellegű, feszült autós üldözésszekvenciát varázsolt a fővárosba. Sőt az egész film alatt olyan érzése támad az embernek, mintha a készítők Hollywoodot hozták volna el Magyarországra.

A karakterek, a közeg és a konfliktus nagyon ismerős: hősünk diplomával a zsebében nem tud jól fizető állásban elhelyezkedni, örökség híján képtelen élhető ingatlanhoz jutni, a rendőrség pedig tehetetlenül áll az eset előtt, amikor meglopják őt. Végül a tengerentúli bosszúthrillereket idéző ámokfutásba kezd és tisztítja meg a várost – vagy ahogy Hollywoodban mondják, town-tamer sztoriba ránt minket. A Dögkeselyű a legszebb példája, hogy miként lehet kifejezetten magyar problémákat érintve, erős mondanivalóval ellátni egy mindvégig fordulatos és izgalmas tömegfilmet. Az érdeklődők hamarosan nagyvásznon is láthatják a Dögkeselyűt, hiszen november 21-én műsorra tűzi az Uránia mozi.

1. Kontroll

A város szintén hírhedt, de kevésbé esztétikus, inkább a kádári örökséget magán viselő földalatti világába látogatunk Antal Nimród 2003-es sikerfilmjében. Az ikonikus metrószerelvények fedélzetén vagy a lerobbant aluljárók peronjain a városi folklór szellemes és szarkasztikus mondatai hangzanak el, valamint a társadalom groteszk figurái fordulnak meg. Szerencsére a Kontroll – a Roncsfilm örökségét követve – kritikusan viszonyul a sajnálatosan lepukkant közeghez, sőt kiutat mutat az életében megrekedt, felelősség elől menekülő főhős számára. Élcelődő hangvétele ellenére pedig szolidaritást ébreszt az alacsony társadalmi megbecsültségbe kényszerült ellenőrök iránt. Az európai és amerikai filmkultúrán párhuzamos nevelkedett rendező koncepcióját dicséri, hogy hazai vonatkozása felett a történetnek meghúzódik egy univerzálisabb rétege is, amit ráadásul sziporkázó thriller tematikán keresztül, idézhető szituációs poénok özönével megtámogatva tálalt a közönségnek.

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy néhány hét erejéig számos mozgóképes nagyprodukció költözik hazánkba, akár Budapestre is. Will Smith a Lánchídon táncolt, nemzetközi sikerfilmek özöne tanúskodik a főváros ikonikus helyszíneiről, illetve hollywoodi sztárok sora emlegeti a pesti éjszakában szerzett, felejthetetlen élményeit. Nektek melyek a legkedvesebb Budapesten forgatott filmjeitek? Írjátok meg saját toplistátokat!