A kereszténység egyik legfontosabb ünnepét üljük, amikor Jézus halálát követően a Szentlélek kiárad az apostolokra és mindannyiunkra. A hit, a remény és a szeretet egyetemességéről kiváló teológiai munkák, illetve érzékeny műalkotások születtek. Az alábbiakban öt emlékezetes vallásos témájú filmet ajánlunk nektek különböző korszakokból, eltérő felfogású rendezőktől.

6xb23vok2epydk2csien1ralxyv.jpg
(Jézus Krisztus Szupersztár. A kép forrása: elozetes.hu)

Ben-Húr

Kevés olyan film készült Hollywood hatvanas évek végi megújulása előtt, ami a XXI. századi szem számára kellően izgalmas, a legendás William Wyler nagyköltségvetésű eposza viszont ezek közé tartozik. A Ben-Húr előfutára a mai látványmoziknak. Grandiózus, színpompás, valós díszletek között rögzített fogathajtóverseny jelenete például a Mad Max, a Star Wars, Ridley Scott vagy a Halálos iramban-széria számára nyújtott döntő fontosságú inspirációt. Másfelől azért igazán különleges a történet, mert egy jómódú zsidó férfi útját és megtérését mutatja be a Római Birodalom ikonikus helyszínein, miközben Jézus csupán két jelenet erejéig, szöveg nélkül tűnik fel a filmben. Az a két ominózus snitt azonban elemi erővel hat a nézőre.

Napfivér, Holdnővér

Ne maradjunk európai film nélkül. Franco Zeffirelli az egyik legfontosabb keresztény alkotó, akinek sikerült a popkulturális elemeket, például a hippimozgalom elképzeléseit összekapcsolni a Vatikán látásmódjával. A Napfivér, Holdnővér a hatvanas évek zenei körítésében meséli el a dúsgazdag kereskedő családból származó, ám vagyonát a szegények között szétosztó Assisi Szent Ferenc történetét. A film a vietnámi háború idején képviselt pacifista üzenetet, illetve szociálisan érzékeny, fiatalos szemléletet – utóbbi vonatkozásaiban ma is aktuális mű –, a fináléban azonban mindezt integrálta az intézmények világába, az Egyház hivatalos szellemi erőterébe.

Jézus Krisztus Szupersztár

A leghíresebb Jézust érintő film valószínűleg a Tim Rice és Andrew Lloyd Webber rockoperáját vászonra adaptáló Jézus Krisztus Szupersztár. Amint Zeffirelli rendezése, jelen mű is azzal tűnt ki, hogy képes volt a modern kor ideái mentén újraértelmezni a kereszténységet. Polgárjogi és háborúellenes gondolatai ellenére nem bántja a hagyományt, sőt a végjáték inkább konzervatív értelmezést enged. Ez minden idők egyik legkiválóbb zeneműve (érdemes a Deep Purple előadását és Ian Gillan áriáját is meghallgatni), a film pedig lehengerlő alakítások garmadáját mutatja fel. Kevés produkció castingolt a stábjába ennyire találó karakterisztikájú színészeket.

Az ördögűző

Következzen William Friedkin rendezése, ami 1973-ban felkerült a vatikáni indexre, pedig provokatív alapszituációja ellenére a mű végül hitet tesz az áldozathozatal mellett. Nem mellesleg minden idők egyik legnyomasztóbb horrorfilmjéről van szó: Az ördögűzőben egy iskolás korú lányt száll meg az ördög, hogy szó szerint szétrohassza testét és lelkileg megtörje környezetét. Amikor a modern orvostudomány csődöt mond és képtelen meggyógyítani a kis Regant, egyházi segítségre szorul a család. Csakhogy a kiábrándult, édesanyja halála miatt lelkiismeretfurdalásban gyötrődő Karras atyának kéne megmentenie a lányt…

Némaság

Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című sorsfordító filmjéről rengeteg írás és videó született már, ezért most a katolikus szerző másik témában készült monumentális rendezését ajánljuk. A korai római vagy kortárs keleti keresztényüldözés jelensége általában ismert a szélesebb közönség előtt, az ázsiai hívők középkori megpróbáltatásairól viszont Hollywood veterán direktora tudósított minket néhány éve. Az Adam Driver, Andrew Garfield és Liam Neeson főszereplésével készült Némaság nem egy könnyed, hétvégi alkotás, sőt erősen korhatáros film. Ugyanakkor nem öncélú módon ábrázol erőszakot, inkább azt mutatja be, hogy mekkora hit volt azokban az emberekben, akik a legkegyetlenebb kínzások ellenére is felvállalták Jézust.

A keresztény tanítás egyetemességét jelzi az a sokféle szemléletmód és hozzáállás, amivel például az ajánlott filmek közelítenek a jézusi üzenethez. Ti inkább a konvencionális vagy a modern hangvételű alkotásokat kedvelitek? Írjátok meg kommentben a kedvenc vallásos témájú filmjeiteket!