A következő sorok magánvéleményt tükröznek és nem a szerkesztőség, vagy a PC Guru munkatársainak egyöntetű véleményeként kezelendők. Nem fogom minden mondatba beszúrni, hogy „szerintem”, képzeljétek oda; ahogy azt sem mondom többet, hogy akinek nem inge... Most, hogy ezt letudtuk, jöhet a menet.

Évről évre előfordul, hogy egy-egy játék vagy annak szereplője, netán kontextusa kicsapja a biztosítékot valakinél, ezzel felháborodást, vagy értetlen szemöldökráncolást váltva ki a játékostársdalomból. Ennek kapcsán aztán elhangzanak általánosítások, de nem ritka az egyenesen gyűlölködő beszéd sem. De mielőtt jólmegaszondanám a véleményem, kezdjük egy kicsit távolabbról szemlélni a dolgokat, tágabb környezetbe helyezve magát a vallást és a nyugati világ hozzáállását.

velemeny-vallas-1.jpg

De ez baromság!

A vallás és a tudomány mindig is ellentétbe lettek állítva egymással, mondván: hogy lehet olyan marhaságokban hinni, mint a teremtéstörténet, vagy a szakállas bácsi az égben? Csakhogy a vallás maga nem (csak) erről szól, inkább egyfajta erkölcsi útmutatás, mely egy működőképes társadalom alapját fekteti le normák és parancsolatok segítségével. Ilyenformán semmivel sem rosszabb, mint anyu vagy apu, amikor azt mondja „ne csináld, hülyegyerek”; vagy éppen az állam, mely alkotmánnyal, törvénykezéssel és független bírósággal teszi ugyanezt. A történelem során aztán ez nagyon helyesen le lett választva a vallásról (már ahol), és a hatalom három fő pillére – azaz a törvényhozói-, végrehajtói-, és bírói hatalom – külön, független szervezeteket kaptak, melyek egymást is korlátozhatják.

Gyakori megnyilvánulás, hogy a tudomány és a materializmus mindenek fölött való, a vallás csak akadályt görget a fejlődés útjába a dogmáival. Normális közegben, egy egészséges társadalomban ez sem igaz, csupán paranoid leszólása az érem másik oldalának. Hiszen valahol belül a vallás és a tudomány egy tőről fakad, ez pedig a megismerés és a tudás vágya, a módszerek különböznek csupán. Gondoljunk csak bele, mindkét megközelítés ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ: honnan jöttünk, hová tartunk, kik vagyunk és hol a helyünk ebben az emberi értelemmel felfoghatatlanul összetett és időnként félelmetes világban? Hogy működik, van-e célja az egésznek? Arról nem is beszélve, hogy a történelem sötét korszakaiban nem egy pap vagy szerzetes végzett komoly tudományos munkát, még ha csak az ismertebb személyek, például Kopernikusz (csillagászat), Roger Bacon (optika), Gregor Mendel (genetika), Jedlik Ányos (dinamó) nevét említjük is; de az első kórházak és egyetemek is egyházi létesítmények voltak.

Nem azt mondom, hogy egyenlőségjelet lehet a tudomány és a vallás közé tenni, sem azt, hogy utóbbi előrébb való lenne a társadalom irányításában vagy a kutatásban. Nyilvánvaló továbbá az is, hogy egy évszázadokkal ezelőtt született írás akkor és ott, amikor és ahol létrejött talán még megállta a helyét, de manapság már nem. De mindezek tudatában tedd fel magadnak a kérdést: feljogosít bármi arra, hogy semmibe vegyük és kidobjuk az ablakon, vagy egyenesen sárba tiporjuk a vallást?

velemeny-vallas-2.jpg

Szórakozás és tabuk

Talán úgy tűnhet, hogy elkalandoztam, de szükségesnek láttam egy kicsit más perspektívába helyezni a témát, a magam szemüvegén át. Az, hogy ezek után egyet értesz-e vele vagy sem, az a Te dolgod; ha csak egy cseppet is elgondolkoztál, akkor már most teljesítette célját a hablatyolásom. De mégiscsak játékos oldal vagyunk, térjünk is rá a téma ezen vonatkozására: egy-egy játékot tényleg be kell tiltani, mert egyesek sértőnek találják?

El kell fogadnunk, hogy nem mindenki gondolkozik egyformán. Az hogy Te itt, Magyarországon habzó szájjal püfölöd a billentyűzetet, nem fogja megváltoztatni a világ másik oldalán az életet. Lehet egyetérteni vagy ellenkezni, de az olyan radikális benyögések, mint a „betiltanám az összes vallást” csak a sorok írójáról állítja ki a bizonyítványt. Lehet nem egyetérteni a döntéssel, de mielőtt túlzásokba esnél, tedd fel magadnak a kérdést: milyen hatással van ez az életemre? Ha ezzel arányos vérmérséklettel fejezd ki tetszésedet/nemtetszésed, hidd el, az internet máris egy picit szebb hely lett.

Most, hogy néhány olvasót minden bizonnyal sikeresen magamra haragítottam, azt azért még hozzátenném, hogy a túlzásokba esés a „túloldalra” is érvényes. A Symmetra miatti nyafogást vagy a Pac-Man mizériát, de az éppen aktuális verekedősdi miatti lépéseket a facepalm-skálán a szimplától a tripláig osztályoznám, de hát ez van, ettől kerek a világ. Ettől még senkinek sem kell habzó szájjal a foteldiktátort játszania. Ahogy Béla bá' mondta egyszer (tőle szokatlan bölcsességgel, mely közvetlen a delirium tremens beállta előtt tört rá, talán éppen az azt kiváltó vegyület hatására): „A felvilágosult nyugat egyik legnagyobb vívmánya az internet, mely ironikus módon annak legsötétebb verme is egyben”.

velemeny-vallas-3.jpg

TL;DR

Sok lesz már a hegyibeszéd, nagymise pedig csak holnap lesz és akkor is csak annak akit mozgat az ilyesmi, úgyhogy zárom is a soraim. Ha esetleg nem jött volna át a mondandóm, akkor itt az egyszerűsített verzió: nem, nem kéne betiltani, de mások máshol ezt máshogy gondolják – ha tetszik, ha nem.