• Hivatalos, még idén megjelenik a Total War: Warhammer 3
  • Mely a trilógia legambiciózusabb darabja
  • A térkép például nagyjából kétszer akkora lesz, mint a Total War: Warhammer 2 esetében

Rövid felvezetés után a Creative Assembly ma hivatalosan is bejelentette, hogy már nagyban készül náluk a Total War: Warhammer 3, mely idén meg is fog jelenni. Maga a játék a messzi északon játszódik majd, ahol a Káosz hordái néznek szembe Kisley és Cathay katonáival, a fejlesztők pedig azt ígérik, hogy ez az összecsapás epikusabb lesz, mint bármi, ami eddig a Total War: Warhammer játékokban történt.

Mindezt a projekt rendezője, Ian Roxburgh is megerősítette egy interjú során, ahol elmondta, hogy a Total War: Warhammer 3 a trilógia eddigi legambiciózusabb darabja. Kapunk például új fajokat, új játékmechanikákat és persze új sztorikat is, azonban a legbeszédesebb ezen a téren talán a térkép mérete, ami kétszer akkora lesz Roxburgh szerint, mint a Total War: Warhammer 2 Eye of the Vortex pályája volt. További jó hír, hogy ez a hatalmas terep természetesen összeolvad majd az első és a második rész térképeivel a Mortal Empires játékmódban, csak aztán nehogy elvesszünk rajta két hódítás között.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!