• A Square Enix Store elkezdte a Trials of Mana példányok kiküldését
  • Az európai játékosok akár két héttel korábban megkaphatják

A Square Enix mindent megtesz annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatt leginkább sújtott országok játékosai is időben megkapják az új címeket, ennek érdekében pedig idő előtt megkezdték a Final Fantasy 7 Remake leszállítását az európai piacra, melynek következtében vannak, akik már most, jóval a premier előtt megkapták a játékot. Most pedig kiderült, hogy másik áprilisi megjelenésük, a Trials of Mana esetében is hasonlóra lehet számítani.

trials-of-mana-akar-ket-hettel-korabban-megkaphatjak-az-elorendelok.jpg

Azok, akik az európai Square Enix Store-on keresztül rendelték elő a játékot, nemrég levelet kaptak, miszerint a héten megkezdik az előrendelt példányok kiszállítását. Ez nagyjából 3-4 munkanapot jelent, maga a játék viszont hivatalosan csak a hónap végén, április 24-én jelenik meg, ami azt jelenti, hogy sokan már két héttel a premier előtt megkapják a klasszikus JRPG remake-jét.

Addig is érdemes futni egy kört a játék demójával, amely mindhárom platformon (PC, PS4, Switch) elérhető.

Támogasd te is a PC Gurut!