Máris félidejéhez érkezett a Trónok harca befejező nyolcadik évada. A hétfőn bemutatott The Long Night című nyolcvankét perces epizódban végre sor került arra a döntő ütközetre, amiről mindig is tudtuk, hogy valamikor majd bekövetkezik és amire legalábbis másfél évad óta közvetlenül készültünk. A mérföldkőnek számító rész rendezésével a Battle of the Bastards és a Hardhome emlékezetes csatajeleneteit jegyző Miguel Sapochnikot bízták meg, aki hozta magával az említett epizódok képi világáért felelős Fabian Wagner operatőrt is. Monumentális ütközetet, hatalmas vérfürdőt, hosszan megkomponált jeleneteket, csavaros dramaturgiát és az Éjkirály körüli mítoszok magyarázatát vártuk a finálé első gigantikus stációjától.

mv5bowzlzdi0zwqtntu1zc00ode0lwi0n2etnmi0mmmxytrjogy5xkeyxkfqcgdeqxvymzy0mjc0ntmv1.jpg

mv5bnthhzjmwmdutntzmyy00ntm3lwe3ngqtnmmxnwflyti1owmyxkeyxkfqcgdeqxvymdy0otmznqv1.jpg

Bár bizonyára mindannyian rendkívül izgatottak voltunk, nehogy pont kedvenc karaktereinktől kelljen elbúcsúznunk a westeros-i történelem második kiemelkedő északi csatájában, végül is meglepően kevés név szerint ismert figura halt csupán meg. Valamennyiük haláltusája epikus, érzelmes és valahol törvényszerű volt (itt érdemes külön kiemelni a krisztusi önfeláldozást bemutató Beric Dondarriont). Egyedül Lyanna Mormont, a hatodik évadban megismert, különösen eltalált, csekély játékidejénél valójában sokkal többre hivatott uralkodónő halála az, ami egy fontos szereplővel csökkenti a Hét Királyság nagypolitikájára döntő befolyással bíró karakterek számát. Csalódásnak talán ne nevezzük, mindenesetre érdekes döntést hozott az utolsó négy rész forgatókönyvét jegyző Benioff-Weiss páros, amikor a legfontosabb karakterek zömét életben hagyta az utolsó három részre.

mv5bndcxogrmnzmtn2y2ms00ngzjlthiytgtyja0ytg1otzhmtu0xkeyxkfqcgdeqxvymjiymtc0odqv1sx1777cr001777999al.jpg

Ezzel együtt sem dramaturgiáját, sem jelentszervezését, sem vizualitását tekintve nem érheti komoly kritika a Long Nightot. Apró hibákat lehet gyűjteni. Például a dothrakiak érthetetlen kitámadása, a katapultok elhibázott felállítása, Daenerys-ék öntörvényű és veszélyes sárkányos akciója mind idegesítő megoldások, ugyanakkor a dramaturgia és karakterépítés szempontjából (utóbbi főleg az ellenkirálynő szempontjából fontos) indokolható döntések. Végig izgalmas, fordulatos, illetve több helyszínen futó összecsapást láttunk. Még a kriptában is különös izgalmakra került sor, ami a készítők egyik legokosabb és legváratlanabb húzásának bizonyult. Valamennyi kiemelkedő jelenet közül a legmesteribben felépített Arya hosszú, gyors ritmus- és helyszínváltásokkal operáló küzdelme volt.

mv5bowzmndg0odutnwrkyi00zmjmltlmn2mtnzkzyzlimznlzdblxkeyxkfqcgdeqxvymjg2mtmyntmv1sy1000sx1500al.jpg

Csalódásra két dolog adhat pusztán okot. Egyrészt – főleg a regények mélyreható mítoszépítése alapján – joggal vártuk, hogy fény derüljön az Éjkirály és a Mások előzménytörténetére, hogy megismerhessük pontos motivációjukat és fantasztikus lényüket. Ehhez képest semmilyen nagy titkot nem lepleztek le a készítők, fel sem ébredt senkiben az Éjkirályra vonatkozó mítoszok megismerésének vágya. Könnyen lehet persze, hogy ezeket a részleteket okkal nem bontották ki az alkotók, a múlt feltárását inkább a már készülő előzménysorozatra hagyják. Felmerült egy stiláris panasz is: sokan túl sötétnek találták a friss epizód képeit. Fabian Wagner operatőr ugyanakkor elmondta, hogy az alkotói koncepció része volt az éjszakai fényviszonyok megteremtése, illetve az intenzív és a klausztrofób beállítások alkalmazása. Moziszerű sorozatról van szó, amit sötétített szobában kell nézni, tette hozzá. Ezzel a megjegyzésével természetesen sok rajongónál kiverte a biztosítékot, ugyanakkor tény, hogy a Trónok harca és korunk jellegadó szériái bőven túlnőttek a hagyományos tévésorozatok keretein. Egy ilyen gigaprodukció megérdemli ezt a fajta művészi hozzáállást.

mv5bodu4mdjhnjutzdvlyy00mtiylwexodqtzmm0otg5zjeyotrlxkeyxkfqcgdeqxvymjiymtc0odqv1sy1000sx1500al.jpg

Csak a finálé után mondhatjuk meg, hogy nyerő döntés volt-e egy epizód alatt lezárni a Másokkal való küzdelmet és egyetlen kétoldalú összecsapást hagyni a nyolc évados sorozat befejezésére. Ha a harmadik részhez hasonló izgalmakat hagytak hátra, a Vas-szigetek, a Királyvár és Észak végső küzdelmei akár még a régi szezonokat idéző fordulatokat is hozhatnak. Továbbra is nagy rejtély ugyanakkor, hogy mi történt Ellariaval és lányával (vagyis hogy kiiktatták-e az egész dorne-i szálat), illetve hogy milyen szerepe lehet még Cersei régóta rabláncon tartott fanatikus papnőjének.

A legnagyobb kérdések azonban, hogy

  • hogy alakulnak a Sansa (+ Tyrion) – Jon – Daenerys háromszög erőviszonyai
  • túlélhetik-e a végjátékot a főszereplők (elsősorban Gendry Baratheon, a Starkok, a Lannisterek és a Targaryenek helyzete érdekes ebből a szempontból)
  • mi lesz Cersei gyermekével
  • beteljesedik-e valamelyik jóslat: Cersei boszorkánytól kapott gyerekkori jövendölése, a Jamie-Cersei halálos szerelemre is értelmezhető ősi prófécia, illetve a vörös papnő Arya jövőjére vonatkozó látomása
  • ki foglalhatja el végül a Vastrónt, illetve mi lesz a vesztes fél túlélőivel.

mv5bnddmyzi0owetztmwzi00ytu0lthiotmtzmfjmmm4mtm1ytcyxkeyxkfqcgdeqxvymjiymtc0odqv1sy1000sx1500al.jpg

Jövő hétfőn minden folytatódik. A negyedik rész előzetese alapján a történelmi győzelem megerősítette pozíciójában Daenerys-t, a hosszú éjszaka ugyanakkor alaposan megtizedelte soraikat, míg Cersei a Vas-szigetek támogatását élvezve várja a mindent eldöntő ütközetet. Ti mit vártok a finálétól?