• Egy túlélőmód is helyet kap a The Outer Worlds-ben a fejlesztők szerint
  • A Supernova módban figyelnünk kell a szomjóságra, az éhségre és a fáradtságra is
  • De gyűjtögetés már nem lesz feladat

Lassan, de biztosan gyűlnek az információk az Obsidian Entertainment legújabb játékáról. Nemrég például az tudhattuk meg a stúdió vezérigazgatójától, hogy nem ez az egyetlen projekt, amin dolgoznak, most pedig a különböző nehézségi szintekbe, illetve a mellénk szegődő társak rendszerébe nyerhettünk egy rövid bepillantást.

Tim Cain és Leonard Boyarsky nyilatkozata alapján a The Outer Worlds több nehézségi fokozattal érkezik majd, hogy mindenki személyre szabott élményt kaphasson. Lesz például egy könnyebb mód azoknak, akiket elsősorban a sztori érdekel csak, de természetesen nem feledkeztek meg a keményebb kihívásokat keresőkről sem: az ő figyelmüket valószínűleg a Supernova mód vonhatja magára. Ebben a játékmódban ugyanis külön figyelnünk kell majd az éhségre, a szomjúságra és a fáradtságra is, és bár gyűjtögetés nem lesz feladat (ellenben a legtöbb túlélőjátékkal), a testünk elhanyagolása negatív módosítókkal jár majd.

Szóba kerültek ezen felül a csapattársak is. Az Obsidian alkalmazottjai leszögezték, hogy romantikus kapcsolatba nem kerülhetünk a mellénk szegődő alakokkal, viszont szoros barátságok így is kialakulhatnak köztünk és a kísérőink között. Ha viszont nagyon ellentétes célokért küzdünk, az is simán benne lehet a pakliban, hogy az illető NPC egyszerűen fogja magát, és odébbáll.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!