Bár az Xbox Game Pass sikere nyomán többen is megpróbálkoztak hasonló, havi előfizetésen alapuló játékkönyvtárak létrehozásával, azok hol ilyen, hol olyan okból, de többnyire nem értek a Microsoft aranytojást tojó tyúkjának nyomába. Különösen igaz ez a kiadók olyan saját próbálkozásaira, mint az EA Play és a Ubisoft+.

A két említett csomag esetében ugyanis még maga a célközönség sem teljesen egyértelmű – ki fizetne havi 15 dollárt vagy eurót (avagy durván 5000-5600 forintot) azért, hogy hozzáférjen egy adott kiadó teljes könyvtárához, megfejelve pár indie címmel, amikor a kínált játékok mennyisége és ára közel sem indokolja az előfizetési díjat többhónapos távlatban? Míg az Xbox-nál a Microsoft összes first party címe mellett havi rendszerességgel érkező, új játékokra is befizetsz, köztük számos első napi megjelenésre, vagy alig fél éves címre, egy Ubisoft esetében a folyamatos, havi előfizetés csak akkor érné meg, ha az adott kiadó egy évben legalább három, egyenként minimum 70 dolláros/eurós játékot dobna piacra, amelyek mindegyikével játszani is akar az egyszeri előfizető. Ez a feltétel pedig az utóbbi évek termésére közel sem igaz.

Bőség zavara, csak épp ismerős címekkel

A Multi Access változat megjelenése előtt PC-n előfizettem már párszor az eredeti Ubisoft+ csomagra – jellemzően akkor, amikor a francia kiadó épp megjelentetett egy friss játékot, melyért nem pusztán sajnáltam a teljes árat, de mivel termékeinek jelentős része egyre online-centrikus, a szerverekhez kötött élettartammal, logikusabbnak tűnt WoW-jellegű MMO-nak tekinteni őket, és befizetni egy vagy legfeljebb két hónapot. Majd miután az letelt vagy meguntam a játékot, egyszerűen lemondani az előfizetést. Elég nyilvánvaló, hogy a havidíj ezesetben nem feltétlenül a hozzám hasonló játékosokra lett szabva, akik a kínálatból elérhető, ízlésüknek megfelelő címekkel egy-két évvel a megjelenés után amúgy is játszanának, vagy eleve már játszottak. Pedig impozáns a lista, PC-n itt van szinte a teljes Settlers sorozat, a komplett Far Cry széria, a Heroes of Might and Magic jelentős része, az összes Assassin’s Creed, a Rayman, a Prince of Persia – gyakorlatilag a Ubisoft teljes termése, melyek megjelenésük napján kerülnek bele a csomagba, ráadásul egyből a Season Pass, előrendelői bónuszok, DLC-k és minden más társaságában. Tökéletes kínálat – feltéve, hogy a sor jelentős részével valaki még nem játszott, és feltett szándéka az említett címeket végigbingelni.

Konzolon kevésbé rózsás helyzet. Az árképzés úgy alakult, hogy önállóan csak konzolos csomagra előfizetni nem lehet, egy 18 dolláros Multi Access opció érhető el a Microsoft boltjában, mely a Ubisoft és Xbox accountok összekötését követően magába foglalja a PC-s előfizetést és a némileg szegényesebb konzolos kínálatot is. A PC-vel ellentétben konzolon lényegesen kevesebb a cím, ráadásul a frissebb darabok esetében valamilyen érthetetlen okból nem az Ultimate/Gold/Platinum/Valhalla kiadások érhetőek el, ami elég irreális, tekintve az igen borsos havidíjat, mely több, mint a Game Pass Ultimate, és az ilyen előfizetésekkel élő konzolos játékosok jelentős része valószínűleg azon felül fizetné. Amire sokan (köztük jómagam is) gondoltak az első Xbox - Ubisoft+ pletykák felröppenésekor, hogy kapunk valami olyasmit, mint ami az EA Play - Game Pass integráció is volt, vagyis a Game Pass Ultimate csomaghoz hozzácsapódik a Ubisoft+ Classics, az egyelőre csak Sony konzolokon, ott a PS Plus Extra részeként elérhető csomag, mely tartalmazza a legtöbb Ubisoft címet, szigorúan standard kiadásban, DLC-k nélkül, emellé pedig, ahogy az EA Play esetében is, extraként lesz előfizethető a teljes csomag az Xbox tulajoknak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A változás további hozadéka, hogy az Xbox és Microsoft accountok összekötését követően a Ubisoft+ előfizetést is a Microsoft felületén lehet kezelni a Game Pass Ultimate-hez hasonlóan. Mivel a Ubisoft Connect-tel számtalanszor meggyűlt a bajom az évek során, talán ez az összeolvadás egyik legnagyobb előnye – már amellett, hogy hazai gamereknek, mivel a Ubisoft Connect-en csak euróban történhet a fizetés, a Microsoft boltjában pedig forintban, egyértelműen sokkal jobban megéri fixen havi 4990-et fizetni a Multi Access csomagért, mint 15 (kb. 5600 forint) vagy 18 eurót (6700 forint). Tehát ha valaki inkább egy-két hónapot fizetne be itt, mint hogy frissen megvegyen egy 70 eurós játékot, esetleg szeretné tucatjával pótolni a Ubisoft ikonikus sorozatait konzolon és/vagy PC-n, nem életen át tartó előfizetést tervez, az tulajdonképpen jól is járhat. Azonban nem túlzok, ha azt állítom, hogy ezt a díjszabást és tervezést lehetett volna sokkal átgondoltabban és reálisabban is összehozni, főleg, ha a konkurens EA-nek már sikerült.