Változásra van szükség a Ubisoftnál, és abban a vállalat elégedetlen alkalmazottai is egyre nagyobb számban egyeznek meg, hogy ennek a változásnak felülről kell érkeznie. A kiadó dolgozói és szakszervezeti képviselői szerint a jelenlegi vezetés alatt egyszerűen lehetetlen már visszaépíteni a bizalmat a cég és az alkalmazottak között. A legutóbbi leépítési hullám, stúdió-átszervezések és projektkaszálások után a hangulat állítólag eddig sosem látott mélypontra zuhant, a belső kommunikációs csatornákon pedig egyre több munkatárs teszi fel a kérdést: miért maradhatott pozícióban az a vezérigazgató, aki évek óta tartó lejtmenet mellett felügyelte a vállalatot? A kép így korántsem csak pénzügyi vita: a dolgozók úgy érzik, hogy a Ubisoft vezetése elszakadt a valóságtól, és elfelejtette, kik készítik valójában azokat a játékokat, amelyekre a kiadó a brandjét építi.
A szakszervezeti képviselők – köztük Marc Rutschlé és Chakib Mataoui – egy friss interjúban egyenesen kimondták, hogy Guillemotnak mennie kell, ha a cég valaha is szeretné újra elnyerni dolgozói bizalmát. Felhozzák a 2020-as zaklatási botrányokat, a félresikerült NFT-kísérleteket és a mostani sorozatos leépítéseket is, mint olyan rossz döntéseket, amelyek alatt ugyanaz a vezetés maradt érinthetetlen, miközben a következményeket mindig az átlagos dolgozók viselik. A vezetőség pedig eközben csak újabb vezetői pozíciókba helyezi a személyes belső köreit – ne velejtsük, hogy Yves Guillemot fia, Charlie Guillemot lett a legnagyobb franchise-okat felügyelő Vantage Studios elnök-vezérigazgatója! Az már egészen biztos, hogy a francia játékfejlesztő és kiadó alkalmazottai a jövő héten sztrájkolni fognak, de a szakszervezeti képviselők nyílt állásfoglalása ezen felül is vastagon aláhúzza, hogy a helyzet már rég túlmutat egy sima belső elégedetlenségen, és inkább egy elhúzódó bizalmi válságként írható le.
Mindezt pedig már játékosként sem lehet a "céges drámák" rovatba száműzni, hiszen a döntések közvetlenül hatnak arra, milyen Assassin’s Creed-et, Far Cry-t vagy épp új, kockázatosabb projekteket kapunk – vagy épp nem kapunk – a következő években. Egy kifáradt, bizalmatlan, állandóan átszervezett csapat aligha tud friss, kreatív ötleteket pályára állítani, pláne akkor, ha közben attól rettegnek, hogy a következő költségcsökkentési körben nekik mutatnak ajtót. Nem tudni, hogy Guillemot végül enged-e bármiféle módon a nyomásnak, de ha a Ubisoft komolyan gondolja, hogy hosszú távon is számít a játékosok pénztárcájára és türelmére, akkor előbb-utóbb választ kell adnia arra, ki és hogyan fogja kivezetni a céget ebből a gödörből.
Borítókép forrása: Game Press