Már csak néhány nap, és láthatjuk, mi fődögél a Hangar 13 boszorkánykonyhájában, május 8-án, a PAX East 2025 keretében debütál ugyanis az állítólag augusztus 8-án érkező Mafia: The Old Country első játékmenet-előzetese. Mivel a Take-Two jövő májusra halasztotta a valódi messiásként várt GTA 6 megjelenését, még a vártnál is nagyobbat szólhat a nagy múltú franchise legújabb felvonása (már persze ha a stúdió nem csúszik el néhány banánhéjon, lásd Mafia 3), a virtuális szervezetbűnözés kedvelőinek pedig nem is kell várniuk a fent említett dátumig, az ESRB (Entertainment Software Rating Board) korhatár-besorolásának köszönhetően (via Game Rant) úgyanis megtudhattunk néhány szaftos részletet az elődjénél jóval lineárisabb produkcióról. 

Talán senkit sem érhet meglepetésként, hogy a szervezet weboldalán az M, tehát felnőtteknek szóló plecsni virít a Mafia: The Old Country adatlapján, a leírásból pedig kiderül, hogy 1905-ben, Szicíliában fog játszódni a cselekmény, amely érthető módon térdig gázol majd a vérben és az erőszakban. A hagyományos lövöldözés mellett a késes kivégzések (hátba szúrás, torokmetszés) is részét képezi a főszereplő, Enzo repertoárjának, a témából eredően pedig a kivégzések sem maradnak ki a szórásból – üröm az örömben, hogy játékon belüli vásárlásokra is lesz lehetőség, bár egyelőre nem tudni, miként működik a mikrotranzakció.

Szintén fontos kiemelni, hogy az erotika (egy bordélyházat már biztosan kapunk) és az alkoholizálás is hozzájárult a magas korhatár-besoroláshoz, ráadásul akár volán mögé is pattanhatunk néhány pohárka után, ami a való életben ugyebár meglehetősen életveszélyes mutatvány – nem mellesleg a törvény is szigorúan bünteti. Ezek után már csak a jéghegy csúcsát képezi, hogy ízes káromkodásoknak is fültanúi lehetünk, minden másról pedig május 8-án hull le a lepel.

A borítóképek forrása: Steam