• Nagyon úgy tűnik, hogy készül az új Silent Hill
  • Ráadásul az iparági bennfentesek szerint már a bemutató is közel
  • Lehet, már májusban leleplezik a játékot?

Az új Silent Hill kapcsán már sok mindent lehetett hallani az elmúlt hónapokban: a Konami például köti az ebet a karóhoz, miszerint nem készül semmiféle játék, azonban az általában igencsak jól értesült ipari bennfentesek szerint ez csak porhintés, és valójában a színfalak mögött már készül a program, ami ráadásul egyből egy reboot lesz az eredeti alkotóktól.

Sőt, ugyanezek a források egyben azt is állítják, hogy már a leleplezésre sem kell sokat várnunk. Április végén például a Resetera egyik bennfentes fórumozója erősen utalgatott rá, hogy májusban bemutatkozhat az új Silent Hill, most pedig a szintén a jó tippjeiről híres Dusk Golem is elárulta Twitteren, hogy közel már a leleplezés.

Persze mindez csak pletyka, nem pedig hivatalos információ, amit érdemes ennek megfelelően kezelni, de ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Summer Game Fest keretein belül Geoff Keighley pont jövő héten fog leleplezni egy vadonatúj játékot. Ti mennyire örülnétek,  ha az új Silent Hillt jelentené be?