• A Sony állítólag már egy éve dolgozik egy Silent Hill-rebooton
  • Az eredeti alkotók közül többen is visszatérnek
  • Eközben a Kodzsima-féle Silent Hills feltámasztásáról is szó van

Az elmúlt hetekben, hónapokban igencsak felerősödtek a pletykák a Silent Hill kapcsán. Volt itt szó sok mindenről: nem egy, hanem rögtön két játékról, egy új projektről a Silent Hill szörnydizájnerétől, egy Sony által készített horrorról, illetve a műfaj felé kacsingató Kodzsima Hideóról is. Lehetséges, hogy ezek mind összefüggenek? A Rely on Horror legújabb értesülései szerint nagyon is úgy tűnik!

a-sony-segitsegevel-tamadhat-fel-a-silent-hill.jpg

Már korábban is voltak olyan híresztelések, hogy a Sony is beszállna a franchise feltámasztásába, az említett oldal pedig egy megbízható forrásra hivatkozva azt írja, hogy a SIE Japan Studio már egy éve dolgozik egy rebooton, melyet nagy valószínűséggel simán csak Silent Hillnek fognak hívni. Az első Silent Hill szörnydizájnere, Itó Maszahiro mellett pedig Tojama Kejcsiró író-rendező, illetve Jamaoka Akira zeneszerző is tagja a fejlesztőcsapatnak.

Van folytatás is, hiszen tényleg két játék készülhet, miután a Sony állítólag nemcsak egy új projektbe kezdett bele, hanem nagy erőkkel dolgoznak a Kojima Productions és a Konami összeboronálásán is, hogy megvalósulhasson az öt éve lelőtt Silent Hills. Ennek kapcsán egyébként nincs teljes egyetértés a források között: van, aki szerint ez lesz a korábban pletykált sztoricentrikus, Telltale-jellegű spinoff, míg más a PS5 újgenerációs VR-headsetjét emlegeti vele kapcsán. Azt azonban mindketten elmondták, hogy ez a projekt még erősen képlékeny, és egyelőre csak a Silent Hill-reboot vehető biztosra.

Támogasd te is a PC Gurut!