• 43 ezer PS5 és 14 ezer Xbox Series konzol fogyott Spanyolországban
  • Mindkét gépből eladták a teljes nyitókészletet

Egyelőre két dolog biztos a PS5 és az Xbox Series X|S premierje kapcsán: az egyik, hogy a Sony és a Microsoft konzolja is a cég történetének eddigi legerősebb startját produkálta, a másik pedig, hogy világszerte hiány van belőlük, miután az összeset elkapkodták. Emiatt az első eladási adatoknak kisebb jelentőségük van szokásosnál, hiszen elsősorban nem a keresletet, sokkal inkább a nyitókészlet nagyságát mutatják, de azért így is érdemes vetnünk rájuk egy pillantást.

ujabb-orszagbol-erkeztek-pontos-ps5-es-xbox-series-eladasi-adatok.jpg

Japán után ezúttal Spanyolországra vonatkozóan kaptunk pontos számokat a két konzol kapcsán. A PS5-ből 43 ezer fogyott, ami új rekord a Sony számára, túlszárnyalva a PS4 korábbi 40 ezres csúcsát. Az Xbox Series X és S párosából pedig összesen 14 100 példányt adtak el a spanyoloknál, ami nem új rekord ugyan, de nagyon kevéssel marad csak el az Xbox One (15 000) és az Xbox 360 (14 900) első heti teljesítményétől.

Természetesen itt is rögtön eladták a teljes nyitókészletet, ugyanakkor lehet arra számítani, hogy később is megmarad a Sony előnye, hiszen az előző generációban a PS5 volt magasan a legnépszerűbb konzol Spanyolországban 3.65 millió eladott példánnyal, megelőzve a Switch-et (1.1 millió) és az Xbox One-t (450 ezer).