• A Windows Central riportere lengette be a felvásárlás lehetőségét
  • Jez Corden korábban több be nem jelentett Microsoft projektet is kiszivárogtatott

Az E3-on láthatjuk először az Xbox és a Bethesda nagy összeborulását a felvásárlás óta közös előadásukon, azonban úgy tűnik, a Microsoft máris kiszemelte következő áldozatát. A Windows Central riportere, Jez Corden, akinek már korábban is beváltak a jóslatai most azt nyilatkozta, hogy a cég újabb stúdióra és IP-kre tette rá a kezét, amit várhatóan az E3 színpadán jelentenek majd be. Corden ugyan nem részletezte a felvásárlást, de figyelmeztetett, hogy senki se számítson AAA sorozatra.  

descriptive text

Az úriember utólag azért hozzátette, hogy sziklaszilárd bizonyítéka egyelőre még nincs a felvásárlásról, de a Microsoft korábbi erre vonatkozó szándéka és előzményei után egyáltalán nem lepődnénk meg rajta.