A képregényrajongók számára már évek óta állandó visszatérő program a Képregénybörze, amely most hétvégén ismételten megrendezésre kerül, immáron 42. alkalommal. A helyszín ezúttal a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lesz, a Városliget mellett (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.), újdonságokból pedig ezúttal sem lesz hiány, ugyanakkor akad olyan sorozat is, amely éppen most fog leköszönni. Nézzük, mi mindenre számíthattok!

  • Kingpin - Véget ér a kiadó legrégebb óta futó magyar sorozata, Az Új Bosszú Angyalai, melynek utolsó kötete a Finálé címet viseli. Folytatódik ellenben az újraindított Prédikátor is az 5-7. kötettel, 80 oldalban, valamint a börzén jelenik meg a Fenegyerek következő kötete, 120 oldalban. Mindezen túl kedvezményesen lesz megvásárolható több kiadvány is, köztük a Marvel Legendák kötetei, az Y, az utolsó férfi első három része, a legújabb Batman sorozat, a Pókember 2099 és a Peter Parker Pókember korábbi számai is.

kingpin3borito.jpg

  • Fumax - Három különlegességgel készül a kiadó. Megjelenik a Hellblazer: Káros szenvedélyek, melyről azt kell tudni, hogy ez a történet szolgált a Constantine, a démonvadász című mozifilm alapjául. Jön emellett az első színes Conan kötet is, a Conan gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek, 336 oldalon. A börzén debütál emellett a 216 oldalas Britannia kapitány kötet is, mint ahogy a Fumaxnál is lesznek akciók, olyan címekkel, mint a Ha/Ver 3., a Halo Jones balladája, az Ölőhang a Deadpool-alakulathoz vagy az Orgyilkos osztály 3.: Kígyóverem.

fumax3borito.jpg

  • Vad Virágok Műhely - Hellboy duplán köszön be, hiszen nemcsak a 288 oldalas A pokolban című nyolcadik kötet jelenik meg, hanem jön a Hellboy Omnibus 456 oldalas negyedik kötete is. Folytatódik emellett az Esernyő Akadémia is, a második kötet alcíme Dallas lesz, 184 oldalon, normál és limitált kiadásban egyaránt.

vadvirag3borito.jpg

Akit tehát kicsit is érdekelnek a képregények, az tegye magát szabaddá október 13-ra, vasárnapra: az említett helyszínen 10 órától várják majd a vendégeket, jelképes, 500 forintos belépővel. További infókat az esemény Facebook-oldalán találtok.