Rövid szünet volt most meccsek terén a regionális selejtezők végeztével, de a 2021-es V4 Future Sports Festival CS:GO bajnoksága még csak most indul majd be igazán. A mai nappal veszi kezdetét az International Online Cup, amiért mindeddig harcoltak a csapatok a selejtezőkben. Közülük már csak nyolcan vannak versenyben, a budapesti offline döntőre pedig csak a legjobb négy utazhat majd. Nézzük, hogy kiknek szurkolhatunk majd az elkövetkező hetekben és kik lépnek majd szerverre az első meccsnapon.

cv44.jpg

Wisla Krakow vs Budapest Five

Az első fordulót a magyar Budapest Five és a lengyel Wisla Krakow nyitja majd. Méltán híres a két ország közötti jó viszony, ezúttal azonban nem lehet majd előre engedni a másikat. Rendkívül erős a mezőny és minden csapatnak szüksége van a pontokra, ha a legjobb négy között szeretne zárni.

A papírforma a lengyeleknek kedvez, hiszen a HLTV 66. helyéről rengeteg meccset játszanak, olyan csapatok ellen is, mint a Sprout, a forZe, a BIG vagy a Dignitas. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy egész jó a map pooljuk, Overpasson, Anceintön, Mirage-on, Nuke-on és Infernón is magabiztosan játszanak.

A Wisla Krakow teljes felállása:

  • Grzegorz "SZPERO" Dziamałek
  • Grzegorz "jedqr" Jędras
  • Krzysztof "Goofy" Górski
  • Kuba "Markos" Markowski
  • Tomasz "phr" Wójcik
  • Mariusz "Loord" Cybulski (edző)

Magabiztosan, de nem verhetetlenül, a magyar Budapest Five pedig pont ezt használhatja majd ki. Torzsi távozása után sok nemzetközi játékos is megfordult a BP5 színeiben, d emost 5 magyar játékossal vágtak neki a 2021-es V4FSF CS:GO bajnokságában.

A Budapest Five teljes felállása:

  • Fercsák "coolio" András
  • Szedlár "kory" Kornél
  • Fodor "fleav" Levente
  • Boda "bodito" Patrik
  • Homoki "Aaron" Áron
  • Antonio "Cr0n0s" Soriano (edző)

Nem igazán lehet belőlük felkészülni, a nyers erő tekintetében pedig minimális a különbség a két alakulat között. A Budapest Five igazi meglepetése lehet a nyitómeccsnek, amennyiben effektíven tudtak gyakorolni a selejtező óta eltelt időben.

ONYX vs Infinite Gaming

Az első forduló zárásaként két rendkívül erős, játékstílusban hasonló és közel azonos map poollal rendelkező csapat csap majd össze, minden adott tehát egy kiélezett, izgalmas meccshez. Az ONYX-nak az adriai selejtezőt kellett megnyernie, ahhoz, hogy ma szerverre léphessen a V4FSF International Online Cup keretein belül, míg az Infinite a kelet-európai selejtezőből érkezett.

Az ONYX teljes felállása:

  • Aleksa "Impulse" Stankić
  • David "Dav" Miljanić
  • Dimitrije "DiMKE" Veljković
  • Vlаdуslаv "bondik" Nеchуроrchuk
  • Dmytro "jR" Chervak
  • Filip "fajkus" Konatarevic (edző)

Papírforma alapján a jól ismert és közkedvelt pályákat, Miraget, Infernót és Dust2-t látjuk majd, ezeket játssza mindkét fél a legtöbbször. A statisztika az Infinite-nek kedvez, de az ONYX-nak van egy nagy aduásza, Anceint. A még mindig meglehetősen friss pálya sok csapatnál azonnali tiltás szokott lenni, de az ONYX másként gondolja. Ők Ancient versenypályás bemutatkozása óta készülnek erre a pályára is, és még ha nem is ez az első választásuk, az biztos, hogy magabiztosan játszanak rajta.

Az Infinite Gaming teljes felállása:

  • Cosmin "ragga" Teodorescu
  • Valentin "SEMINTE" Bodea
  • Eduard "Ed1m" Nelÿ Ichim
  • Bogdan "CHANKY" Șerban
  • Gabriel-Cosmin "zewst" Letcanu

Ancient sorfordító pálya lehet majd a mérkőzésen, feltéve ha előkerül majd. Egy biztos, az esti meccs nem lesz könnyű egyik félnek sem.

A Budapest Five és a Wisla Krakow mérkőzése délután 4 órakor, az ONYX és az Infinite összecsapása leghamarabb kora este, 18:30-kor kezdődik majd. Magyarul az esport1tv lesz követhető mindkét mérkőzés.