• Csökkent részesedésén a Valve
  • De csak akkor, ha sikeres egy játék

Ugyan mindig akadnak kivételek, de mondhatjuk, hogy a Valve az összes Steamen megjelent játék eladásai után a bevétel 30%-át lefölözte. Nem véletlen azonban a múlt idő, ugyanis hamarosan csökkent elkért részesedésén a cég, de ennek nem mindenki örül. Ugyanis az arányokat bizonyos feltételekhez köti, és több lépcsőben enged el belőle.

Az első lépcsőfokot 10 millió dollár bevétel elérése után érik el, ekkor az arány 30/70-ről 25/75-re csökken. Ha pedig megvan az 50 millió dolláros álomhatár is, akkor 20/80 lesz az a felosztás, amivel a Valve megelégszik. Ebbe az összegbe pedig nem csak a játék, hanem annak DLC-i, illetve a közösségi piacon elért forgalma is beleszámít. Jonathan Blow (Braid, The Witness) szerint a változtatásnak inkább a közepes és kisebb játékokra kellene érvényesnek lennie, mint amilyen a The Witness volt, vagy éppen a Firewatch.

Ezen felül változtatott azon az üzletpolitikáján is, mely szerint eddig nem oszthatták meg bevételeiket a fejlesztők, most már szabadon felhasználhatják eladási adataikat, amilyen módon csak akarják. Persze mi is örülnénk, ha az indie-szcéna kicsit több támogatást kapna, de érthető lépés a Valve-tól, hogy a „nagyokat” szeretné magánál tartani.

steam-allgames.jpg