• Közel egymillió VR-headsetet értékesített eddig a Sony
  • Idő előtt teljesíthetik az előirányzott célt, alábecsülték az érdeklődést

Úgy tűnik a Playstation VR megcáfolja a szkeptikusokat, a Sony kütyüjéből az első négy hónap alatt, február 19-ig nagyjából 915.000 példányt értékesítettek. A miheztartás végett tavaly karácsonykor 745.000-nél járt a számláló, vagyis az azóta eltelt két hónap alatt újabb 170.000 talált gazdára - látszik tehát, hogy az előrendelések és elsőnapos vásárlások mennyit nyomtak a latba. Mindenképp megjegyzendő, hogy a cég eredeti terv eszerint fél év alatt várta, hogy elérik az egymilliós határt, ettől már csak 85.000 példány (mára már nyilván kevesebb) választja el őket, így a kitűzött cél elérésére minden esélyük meg is van.

Elmondható tehát, hogy a várakozásokon felül fogy a Playstation VR, melyből Japánban egyes üzletek kifogytak, és az utánpótlás érkezése napján már nyitás előtt sorok alakulnak ki a boltok előtt. A Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója, Andrew House állítása szerint a világ többi táján ha hiány nincs is, de kevés van csak a raktárakban. House még azt is hozzátette, hogy áprilisban újabb, nagyobb mennyiségű szállítmánnyal töltik fel a készleteket, és idén ősszel a dél-amerikai piacon is megjelenhet a készülék.

psvr-jatek.jpg

Köztetek akad valaki, aki magáénak tudhatja akár a Sony akár más VR-kütyüjét?