• Márciusban enyhébb fejlesztésekre számíthatunk
  • Áprilisban két új, ingyenes pálya érkezik
  • Májusban jönnek a dedikált szerverek és a modtámogatás

Alig néhány napja jelent meg a Warhammer: Vermintide 2, de máris eladtak belőle félmillió példányt. Szerencsére a Fathshark nem ül rá a babérjaira, és további bővítéséken dolgoznak a játékhoz, így az elkövetkezendő hónapokban több újdonságra és apróbb változtatásra is számíthatunk

A márciust arra szánják, hogy a játékosok visszajelzése alapján kiegyensúlyozzák a Vermintide 2-t, illetve technikai fejlesztéseken is dolgoznak. Áprilisban érkezik az első DLC pakk, bemutatkozik két teljesen új, ingyenes pálya. A modtámogatás – amit modderekkel karöltve készítenek – és a dedikált szerverek pedig május vége felé futnak be.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!