• 2018-ban jön Warhammer: Vermintide 2
  • Öt karakter közül válogathatunk, azokat háromféleképpen fejleszthetjük
  • Több ellenség lesz
  • Új pályákat kapunk

Augusztusban jelentette be a Fatshark a Warhammer: Vermintide 2-t, amihez most pár új képet (lásd a lenti galériát) és egy játékmenet-videót is kiadott. Mi több, elárult néhány részletet a játékról, például a gépigényt és azt, hogy szeretnék már 2018 első negyedévében megjelentetni.

Akárcsak az elődjében, ebben is öt különböző figura közül válogathatjuk ki a nekünk szimpatikust, akit aztán három eltérő módon fejleszthetünk tovább játékstílusunknak megfelelően. Szintlépéskor saját talenteket választhatunk magunknak, ezek segítségével lehet egyre erősebb karakterünk, akihez még a lootrendszer is igazodni fog.

Továbbra is egy négyfős kooperatív módban szállhatunk szembe az ellenséges hordákkal, ám rémpofákból kicsit több lesz, mint az első részben, merthogy a Skavenek szövetkeztek a Káosz erőivel, szóval sokszoros túlerővel lépnek fel ellenünk. Úgyhogy a fenti fejlődésre biza szükségünk lesz.

Ha sikerrel zárjuk a küldetéseket, tárgyjutalmakba (fegyverek, páncélok, nyersanyagok, stb.), amiket a fő karakterünknél is használhatunk, nem kell csereberélnünk. Ami pedig a gépigényt illeti, az ilyen lett: 

Minimum gépigény

  • Op. rendszer: 64-bit Windows 7, 64-bit Windows 8 (8.1) or 64-bit Windows 10
  • CPU: Intel Core i5-2300 2.80 GHz vagy AMD FX-4350 4.2 GHz
  • Memória: 6 GB RAM
  • VGA: NVIDIA GeForce GTX 460 vagy AMD Radeon HD 5870
  • DirectX: 11
  • Hálózat: Széles sávú internetkapcsolat
  • Tárhely: 45 GB szabad hely

Ajánlott gépigény

  • Op. rendszer: 64-bit Windows 10
  • CPU: Intel Core i7- 3770 3.5 GHz vagy AMD FX-8350 4 GHz
  • Memória: 8 GB RAM
  • VGA: NVIDIA GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9
  • DirectX: 12
  • Hálózat: Széles sávú internetkapcsolat
  • Tárhely: 45 GB szabad hely
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!