Bár sokan már a rövidítés hallatán is forgatják a szemüket, igazából semmi gond nincs a DEI-jal (sokszínűség, egyenlőség, befogadás) abban az esetben, ha az organikusan belesimul az adott produkcióba, legyen szó filmről, sorozatról, vagy épp videójátékról. A gond ott kezdődik, hogy sok cég csak és kizárólag a kvóta miatt kezdett el nyitni a diverzitás irányába, ami erőltetett karaktereket és sztoriszálakat eredményezett, ha pedig valaki fel merte emelni a hangját emiatt, azonnal rásütötték a „bigott” vagy a „rasszista” jelzőt.
Úgy fest azonban, hogy ez a korszak lezárult, hiszen az elmúlt években több olyan alkotás is földbe állt, amely előrébb sorolta a DEI-t, mint a történetet és a játékmenetet (lásd Dragon Age: The Veilguard, ami kis híján a BioWare-t is magával rántotta), nem mellesleg Donald Trump megosztó intézkedései miatt is rengeteg cég (például az Amazon) visszavett az erre irányuló törekvésekből. Olyannyira, hogy egy, a játékiparban meglehetősen otthonosan mozgó szinkronszínész szerint néhány csapat egyenesen kiollózta a programjából a sokszínűséggel kapcsolatos tartalmakat.
„Nem szeretném felfedni a fejlesztőket, de tudom, hogy megvagdossák a történeteiket, holott a történelem bebizonyította, hogy a megalkuvás egy nagyon rossz dolog” – fogalmazott a Baldur's Gate 3 egyik legkedveltebb karakterét, Karlach-ot megszólaltató Samantha Béart a TheGamernek adott interjúban (via Tech4Gamers). A művész hozzátette, hogy szerinte egy olyan diverz játék, mint a Larian Studios díjnyertes CRPG-je, ma már sokkal nehezebben kapna zöld utat, mint néhány évvel ezelőtt, ám úgy véli, a DEI így sem fog eltűnni teljesen, hála az indie csapatok törekvéseinek.
Ahogy azt a bevezetőben említettük, szerintünk egyáltalán nem a sokszínűséggel van probléma, hiszen – a BioWare-nél maradva – a Mass Effect trilógia queer románcai például nagyszerűen működtek, a Life is Strange első része pedig ott van a világ legjobb történetközpontú címei között, ám ha ez a fogalom minden mást felülír, az már igenis gondot jelent.
A borítóképek forrása: Larian Studios
(Kabrutus restitutor orbis)