A Wasteland hosszúra nyúlt fejlesztési ciklusa hamarosan a végéhez ér, ugyanis az inXile augusztus végén kiadja a már várt folytatást. Azért kellett ennyit idő a munkálatokhoz, mert a bejelentés óta sokszorosára nőtt a projekt, s így az elkészítéshez is több időre volt szükség.

A csapat már látja a célvonalat, ugyanis sikerült elkészíteni a játék minden elemét, s most ezek csiszolásával foglalkoznak; a játékosok visszajelzéseire alapozva a nem elég jó elemeket törlik, s komolyan ráfekszenek azokra a mechanizmusokra, amik elnyerték a rajongók tetszését. Az elkövetkezendő hónapokat tehát optimalizációval és bugok vadászatával töltik majd.

A Wasteland 2 bétája egyébként egy jelentős tartalomfrissítésben részesült, aminek hála immáron az összes arizonai terület meglátogatható, vagyis a játék nagyjából fele élvezhető.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!