Hosszú várakozás után vége pontos megjelenési dátumot kapott a Wasteland 2, a Fallout nagyapjának tekinthető játék folytatása. A dátum, amit minden rajongónak és támogatónak illik bekarikázni a naptárakban, szeptember 19-e -- ez már a hivatalos időpont, amit maga a vezető tervező, Brian Fargo jelentett be Twitteren.

Több mint húsz év után látja meg a napvilágot a folytatás, mely a közösség segítsége nélkül nem készülhetett volna el, a Wasteland 2 ugyanis egy Kickstarter-projektként indult, azok közül is az egyik legsikeresebb volt, ugyanis több mint 3 millió dollárt gyűjtöttek össze az alkotók, pedig eredetileg csak 900 ezret szerettek volna. Kíváncsian várjuk, sikerült-e túlszárnyalni az eredeti játékot, bár a jelek szerint igen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!