Blazkowicz bébiszitternek áll a Wolfenstein 3-ban?

Egy casting callnak köszönhetően megtudhattunk néhány részletet a MachineGames egyelőre be sem jelentett játékáról, amiben a jelek szerint fontos szerepe lesz egy kislánynak.

Bár hivatalosan még nem rántották le róla a leplet, az elmúlt hetekben többször is előkerült a Wolfenstein 3. Első körben a Windows Central szerkesztője, Jez Corden beszélt arról, hogy B.J. Blazkowicz visszatérése lehet a Bethesda Softworks 40. évfordulójának egyik nagy meglepetése, majd nem sokkal később a MachineGames stúdióigazgatója, Jerk Gustafsson hintette el, hogy mindenképp trilógiává akarja bővíteni a sztorit, mielőtt szögre akasztaná a billentyűzetet. Mivel már több mint egy éve annak, hogy befutott az Indiana Jones and the Great Circle, nem sértődnénk meg, ha az uppsalai székhelyű csapat végre megtörné a csendet, pláne ennyi szóbeszédet és utalást követően. Ez ugyan továbbra is várat magára, de szerencsére így is érkezett néhány igencsak fontos részlet a The New Colossus (pontosabban inkább a kooperatív spinoff, a Youngblood) folytatásával kapcsolatban.

Az általában elég jól informált MP1st számolt be a Wolfenstein 3 casting calljáról (ez az a szakasz, amikor a stúdió közzéteszi, milyen szerepre keres színészt), amelyből megtudhattuk, hogy egy 8-11 év közötti ukrán árva, Sofiya lehet az állítólag Valkyrie kódnéven készülő projekt új karaktere.  Sofiya a kutyájával, Ralph-fal együtt csapódik a nácik két lábon járó rémálmához, a leírás alapján pedig egy háború által traumatizált kislányról van szó, aki az ellenállásnak köszönhetően erős akaratú túlélővé cseperedett.

Kiderült továbbá, hogy Tom Keegan (Performance Director) és Emily Schweber (Casting Director) is kapcsolódik a casting callhoz, ami azért fontos infó, mert az előbbi az Indiana Jones and the Great Circle színészi alakításaiért felelt, míg Schweber segített a korábbi Wolfenstein-játékok szereplőgárdájának összeállításában. A portál szerint a MachineGames már áprilisban elkezdi felvenni a jeleneteket, a forgatás pedig 2027-ben is folytatódni fog, vagyis úgy fest, a stúdió már rég túl van az előkészítő szakaszon. Kíváncsi vagyok, hogy a csapat miként oldja meg a Blazkowicz és Sofiya közötti dinamikát, hiszen a franchise nem a komótos tempójáról ismert (mondjuk a The New Colossus-ban akadt néhány csendesebb jelenet), így aztán nehezemre esik elképzelni The Last of Us-t idéző képsorokat. Meglátjuk, én egyelőre annak is örülnék, ha végre első kézből származó informácókat kapnánk.

Borítókép forrása: Steam