Ha valakinek William J. Blazkowicz neve semmit nem mond, annak sokat kell még pótolnia a videojátékok világából, és még csak nem is szükségszerűen a klasszikus Wolfenstein 3D-re gondolok – ami persze mindenképpen kötelező, legalább egy YouTube-videó erejéig –, hanem a Machine Games által tető alá hozott legutolsó, 2014-es visszatérésről, valamint annak 2017-es folytatásáról (meg persze a 2015-ös The Old Bloodról). Terror Billy (ahogy német kis barátaink maguk között nevezik) egy igazi ikonja a modern popkultúrának, legalábbis a hozzánk hasonló kockák részéről, akik a hétköznapi polgárok tudta nélkül naponta mentik meg az emberiséget és az univerzum más lényeit, persze mindenféle hála és köszönet nélkül. Sanyarú sors ez a miénk, ráadásul vannak, akik soha nem férnek a bőrükbe. Ilyenek ezek a fránya németek is, akik Amerika elfoglalási kísérlete után visszavonulót fújtak, Európában rendezték soraikat, azonban világturnéra törekvő terveiket nem adták fel véglegesen. Metal az élet, meg az ész.

A lányok (gyilkos) angyalok

Szóval az van, hogy a nácik tovább mesterkednek, meg terrorizálnak, ahogy az a karmával kötött szerződésükben is írva vagyon, azonban Blazko barátunk a korábbi nagy fejetlenség után eltűnt, ahelyett, hogy Európa szívéből is kiebrudalná a gazfickókat. Milyen jól jön azonban ilyenkor, ha az ember gyerekkel rendelkezik, netán egyből kettővel, hiszen hősünk lányai, Jess és Soph, avagy az ikrek magukra vállalják a feladatot, hogy Párizs megszállás alatt álló utcáin bulizva, az asztalon táncolva és fejen pörögve szétcsapják a velük mulató Hansokat. Bár egyikük sem ölt még, egy gyors betanulás és némi rókaeregetés után belejönnek a gyilkolásba, a felrobbanó testek onnantól meg sem kottyannak nekik, testi épségükről pedig speciális ruhájuk gondoskodik, ami kisebb-nagyobb trükkökkel vértezi fel a tesókat, azért, hogy eredményesen vehessék fel a harcot a mozgalom ellenségeivel.

Együtt mókásabb

Nagyjából a történet is olyan, így nem meglepő, hogy a The New Colossus után a Youngblood is abszolút a B kategóriás akciófilmek világát idézi – túl sok komolyságot felesleges volna elvárni tőle. Bár az első trailer és a hivatalos art valahogy adná a komolyabb retró élményt, a nyolcvanas évek és a VHS-korszak megidézését, azért akkora nosztalgiára ne számítsunk. Már az első pillanatoktól kezdve kínos kicsit az arcoskodás a nulla egyedi ötlettel együtt, viszont van valami, ami látszólag képes megmenteni a produkciót: a közös élmény.

A lányokkal együtt ugyanis érkezik a buddy stílus, avagy a cimbik összefogva nyomják bele a németek orrát saját piszkukba, miközben egyszavasokat dobálnak, meg késeket és bombákat. A kooperáció ráadásul nem merül ki a közös gyilkolásban és a társalgásban, hiszen extra képességekkel segíthetik egymás dolgát, sőt vannak feladatok, amik elvégzéséhez mindketten kellenek. Jó, túl sok mélységre és variációra azért nem érdemes várni: Jess és Soph ujjfeltartással dob egymásnak életerő- és páncélpótlást, ezenfelül pedig maximum egy-egy láda/ajtó megnyitásához kellenek, valamint a kódokhoz, amiknél egyikük generálja a számsort, míg a másik beüti azt. Nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, mindenki nyugodjon le…

Van még némi szerepjátékos vonal a skill-fával, de sok különlegességre itt sem érdemes számítani: növelhetjük erőnlétünket, védelmünket, sebzésünket, lőszertárunkat, illetve külön képességmegnyitással lehet hozzájutni a durvább fegyverzetekhez, amiket aztán újabb fejlesztéssel már zsebre is rakhatunk. Mivel a leányokon nagyon feszes, zsebek nélküli ruha van, nem is akarom tudni, hova rejtik ezeket. Van még néhány extra mozdulat, nagy csapás, láthatatlanná válás, de az összképbe ezek sem hoznak túl sok taktikát, illetve természetesen lopakodni is lehet, de a Wolfenstein azért továbbra sem az a játék, amiben ezzel a lehetőséggel sokáig érdemes élni. Pláne, hogy a feladat általában: eljutni a nagy térkép egyik pontjából a másikba a metróval, elintézni valakit vagy megszerezni valamit, majd irány a következő helyszín. A missziók sokszor több terület bejárását is igénylik, a legfőbb cél pedig a térkép négy központi épületének a megtisztítása, ahol a Brother 1, Brother 2, Brother 3, valamint a főellenfél várja, mikor érkezünk már meg. Igen, láthatóan még a karakterekkel és nevekkel sem nagyon foglalkoztak, jó lesz az a tűzpárbaj, meg a sok brutál robot, a játékos meg minden mást majd hozzáképzel.

Kicci, occó

De tényleg, itt nem nagyon kell attól tartani, hogy valami meglepő vagy megrázó történik, ezt az első tíz percben már ellövik a készítők, onnantól pedig az eléggé átlagos missziók teljesítése és a minél nagyobb mészárlás a cél. Meg persze a gyűjtögetés, amivel aztán képeket nyithatunk meg és a többi. A belső nézetes harc természetesen továbbra is nagyszerű, a fegyverek között is könnyű megtalálni a kedvenceket, egy-egy ellenfélhez is más-más taktika kell, miközben a nagyobb opponensek igazán izgalmas összecsapásokat eredményeznek. Ez a része, meg az egyébként olajozott kooperáció teljesen rendben van. Van némi felfedezés a nagy térkép és a különböző városrészek miatt, bizonyos esetekben olyan ellenfelekkel is összetalálkozhatunk, akik az RPG-s rendszernek hála jóval magasabb szinten állnak, így az esetleges harc helyett jobban járunk a meneküléssel, ráadásul egy-egy területen mintha érezhető lenne az Arkane keze nyoma.

Minden más téren viszont pont azt a minőséget kapjuk, ami az utóbbi években mintha egyre jellemzőbb lenne a Bethesda istállójából kikerült alkotásokra. Túltolt lazaság és vicceskedés, ami inkább kellemetlen, mintsem jópofa; vizuális és technikai bugok; néhol már-már csúnyácska grafikai megoldások; ismétlődő és tipikus feladatok; állandóan újraszülető ellenfelek, akik még csak nem is túl okosak, bár a frontális letámadáshoz mindenképpen értenek, ezt meg kell hagyni. Ráadásul valahogy a logika sem megy a Machine Gamesnél, elvégre vannak ajtók, amiknek megnyitásához összefogás szükséges, ilyenkor együtt felemeljük az ajtót, egyikünk átbújik, megtartja (!), közben meg átcsúszik a másik testvér is. Nos, Dávid cimborámmal volt, hogy egy ajtó egyik és másik oldalán kötöttünk ki, avagy adná magát, hogy ilyenkor lényegében ugyanazt az attrakciót így is össze tudjuk hozni. Nos, nem, a MG máshogy gondolja, mert az ajtónak muszáj egy oldalán állni, a gondolkodást meg kéretik nem erőltetni.

Ilyen és ehhez hasonló anomáliák tarkítják az egyébként is színes összképet, ezért leginkább csak a „gyenge jó/közepes jó” az a kategória, ahová az alapjáraton nagyjából 8 órás, de a mellékes missziókkal 10 fölé simán kitoldható Youngblood illeszthető. De legalább viszonylag olcsó, önmagában is fogyasztható, valamint ha Deluxe verziója van az embernek, egy barátját behívhatja online a kampányba, anélkül, hogy neki meglenne a program. Hangulata is van, élvezetesek a harcai is, szóval lényegében nehéz rá igazán haragudni. Csak azt a szintén túltolt főellenfelet tudnám feledni.