A Yakuza/Like a Dragon játékok ömlenek a nyakunkba az elmúlt pár évben, és eddig megúszták a készítők a nagyobb döccenéseket. Persze ezek a címek egyáltalán nem sorolhatóak az AAA-kategóriába (maximum a főbb címek, mint az Infinite Wealth két éve), szóval az elvárások sem feltétlenül olyan mértékűek. Főleg a fanok között (ide sorolom jómagam is), nagy ívről teszünk a grafikai megvalósításra és az ezerszeresen újrahasznosított pályaelemekre – nem ezért jöttünk és maradtunk. A véresen komoly (sokszor már szappanoperába hajló) történetért, az elmebajos, de szintén igencsak drámai melléksztorikért, illetve az ezer meg ezer kis minijáték és mellékes tevékenység miatt. És itt futunk bele az első olyan pontba, ami kiverte nálam a biztosítékot.
Retconolok, tehát vagyok
A Kiwami 3 történetének kicsúcsosodásáról nem beszélnék, mivel nem szeretnék spoilerezni az avatatlanok számára, de csúnyán belenyúlt az RGG stúdió a játék befejezésébe, ráadásul azt kell mondanom, hogy egy ökörség az egész. Ne haragudjon meg az a pár ember, aki ezt olvassa, de felháborítónak tartom ezt a fajta hozzáállást. Persze ha felújítunk és változtatni akarunk, azzal nekem (meg szerintem a többségnek) semmi problémája, de ha a logikát meghazudtoló a változtatás maga, azt nehéz lenyelni. A játék FŐ problémája ez, és ez nem fog szembejönni jó sokáig a végigjátszás során, ezért is gondoltam, hogy kötelességem jelezni, itt bele lehet futni egy csúnya pofonba, főleg rajongóként – de talán még annak is szembeötlő, aki először találkozik a sztorival. Másik probléma a külcsín. Mint említettem, ez nagyjából senkit nem érdekel “errefelé”, de elég nagyot ment a fandomban a téma. Már az előző pár cím is eléggé furán festett, viszont most mintha átestek volna a ló túloldalára. A korábban kirakott előzetes-videókon ment a hőbörgés, de a HDR kalibrálgatásával, meg egy kis fényerő visszavétellel én megoldottnak érzem ezt a problémát. Ráadásul ígértek egy patchet megjelenésre, szóval az alapvetően C-kategóriás grafikán túl nem érzékelek eget rengető problémát ebben a tekintetben.
Megállj! Ha a lámpa sárkány világít!
A sztori szerint két-három évvel járunk az első két epizód történései után, Kiryu szögre akasztotta Yakuza gúnyáját és Okinawa szigetén tengeti korántsem csendes napjait. Egy árvaházat üzemeltetve próbál segíteni a kis rászorulókon, ahogy annak idején rajta is segített példaképe és mentora, Shintaro Kazama. Persze hamar felfordul újra kedvenc Kiryu-chanunk élete, amikor is fura alakokra figyel fel a környéken. Nyilván szépen lassan kibontakozik egy teljes értékű összeesküvés, amiben a Yakuza keze is erőteljesen benne van, szóval esélytelen hogy az egykori negyedik Tojo-klán vezér ne porolja le ökleit – mások arcán. Harcrendszerről nem tudom, mennyire van értelme beszélni egy Yakuza-játéknál. Olyan, mintha arról beszélgetnénk, hogy a legújabb Forza Horizonban vezetni kell és ha fékezel, akkor lassít a jármű. Annyit persze el lehet mondani, hogy a szokásos Dragon of Dojima harcstílus mellett megjelent egy új, ami a ryukyu névre hallgat.
Ez egyébként a valóságban is létező stílus, ami Okinawa szigetéről származik, szóval tök jó, hogy a készítők ragaszkodnak az ilyen tradicionális dolgokhoz! Azt kevésbé, hogy a két stílus mellé nem fért be egy másik, a korábbi részekből például klassz lett volna beemelni valamelyiket, hiszen volt már egy rakat – főleg a Yakuza 0-ban. A képességfa nagyon leegyszerűsített, elég könnyen ki is maxoltam minden statot, amivel nincs baj, de a platina-trófea elérésére annyi fölös pontom gyűlt össze, hogy rendesen tikkelt a szemem, hogy nem tudom mire elkölteni. Egyébként kétféle fejlődési lehetőség van: az egyikre pénzt, a másikra pontokat kell költeni. A pénzt a HP csík növelésére, támadások erősítésére lehet szórni, míg a mindenféle cselekedetekért járó pontokat pedig a klasszikusabb dolgokra, viszont csak egy adott sorrendben, mivel egymásból nyílnak ezek.
Amikor a szekeret a yak húzza
Teendőkből akad bőven, de persze ez nem egy 100 órás cím még így sem. Ha tippelnem kellene, akkor az általános végigjátszás nagyjából 25 óra, persze ha mindenféle maxolgatást szeretne az ember elvégezni, úgy bele tud menni a 100 is. A platina-trófeát 50 óra környékén pattintotta be a jobb felső sarokba a PS5, de ebbe benne van egy adag koslatás, mivel nem volt trófea-lista akkor még. Szóval igen, a sztori gyorsan abszolválható, a melléksztorikból pedig 31 darab van, de úgy, hogy az utolsó már erőteljesen endgame kontent. Igen, Jo Amon visszatér, hogy dögölne meg! Ahhoz képest, hogy az eredeti játékban TÖBB MINT SZÁZ melléksztori volt, meglepő lehet az alacsony szám, de valahol megértem, hogy manapság már ezeket jobban átszabják – egyik-másik hiányzott azért. Először azt hittem, hogy ezek az őrültek átemelik az Infinite Wealth -féle “pokémonozást“, de csak valami ahhoz minimálisan hasonlító csapatépítős tematika lett belőle. Egy csaj motoros bandát kell építgetni, velük hadba vonulni (mint a Pirate Yakuza-ban a kincsvadászós részek) és gyepálni, mint a rohadtélet. El lehet vele bohóckodni, sőt én mindig élvezem ezeket a repetitívebbnek mondott gyakásokat a Yakuzákban, szóval működött arra a pár órára, amíg maxoltam – oké, a végső opcionális csata miatt még egyszer lepontozok egy RGG játékot, az fix! Egyébként Bad Boy Dragon a tevékenység neve, és aranyos sztori van köré szőve, úgyhogy tényleg érdemes időt szánni rá!
Itt van még persze az árvaház menedzselgetés, a gyerekekkel való kapcsolatépítgetés, minimál kertészkedés, közeli lakókkal és dolgozókkal való bizniszfeszt, szóval itt is bőven el lehet verni az időt. Kedvencem volt a varrás. Igen, esküszöm! Teljesen beteg, közben olyan adrenalinfröccsöt jelentett néhol, hogy ne rontsam el a mintát, hogy öröm volt ránézni a tenyeremben szétizzadt kontrollerre utána! A főzés is megvan persze, az maradt fun kis minijáték gyűjtemény, de a gyerekekkel tanulás is az Ichiban-os részekből átvett tesztírós mellékvágány elágazása. Na, meg persze van a kolosszeum! Mármint ez nem az árvaházban, hanem mint kis mellékes csetepaté. Ó, és említettem már, hogy a social networkös dolgokat is átvették az Infinite Wealth-ből? Picit bénábban, de itt van és lehet farmolni a barátságot online, mindezt úgy, hogy R2-t lenyomva kilövünk telefonunkból egy szívsugarat, ezzel jelezve a kiszemelt LaLaLa Phone használónak barátkozási vágyunkat. Illetve ki lehet nyitogatni fura falra felszerelt kis dobozkákat ugyanilyen jel kilövésével, egyéb értékes loot reményében.
Rövid szekcióban megemlíteném még a kosztümizációs lehetőségeket, mert van ilyen és full beteg. Agyhalál mennyiségű összeszedhető nadrág meg miegyéb van boltosoknál, kinyitható öltözőszekrényekben (igen, visszatért természetesen ez is), meg az előbb említett LaLaLa Phone-os dobozkákban. Ami zavaró, hogy a pre-renderelt átvezetőknél Kiryu visszatér a szokásos gúnyájába, de ez ilyen. Emellett a telefon is felszerelhető antennával, csüngő figurákkal, háttérképpel, és amellett hogy roppant divatos a cuccos, még ilyen-olyan boostokat is tudnak adni. Mondjuk sebzést az egyik stílusra, vagy sebzés ellenállást például lőfegyverekkel szemben. Elég sok ilyesmi van elszórva, és tényleg felettébb hasznosak. Ha nincs ez, Jo Amon még mindig ott vigyorogna, hogy dögölne meg!
Enyém
Ez nem minden, persze! Akad még itt egy extra sztoriszál, ami friss és ropogós, soha nem látott eseménysorozat! Az egyik fanfavorit karakter a korai részekből háromfejezetes saját kis történetet kapott, és habár ez nem egy túl hosszú sztorivonal, azért sikerült feltölteni ezzel meg azzal. Yoshitaka Mine előtörténet kérem szépen! A fonalat ott vesszük fel, hogy Mine és cége útjai különválnak, a számára gyűlöletes és maradi céges világ már nem kielégítő, és amúgy sem értik igazán meg őt. Tsuyoshi Kanda, a full elmebeteg vadállat Yakuza figura épp szabadul a hűvösről, és Mine ezt kihasználva – meg azt, hogy egy idióta a csávó – meggyőzi őt, hogy vegye be maga mellé. A sztori egészen a Kiwami 3 végső konklúziójáig gördül, persze kisebb-nagyobb időugrásokkal, ami jót tett az összképnek. Határozottan azt kell mondanom, hogy élvezetes 4 óra volt ez! Tele hasfalszaggató momentumokkal, de még az érzelmekre is képes hatni.
A fenébe, a Kanda és Mine közötti kémia működik, amire egy extra réteg, hogy az utóbbi megveti az előbbit és sokszor gondolatban narrálja az ellenkezőjét annak, amit mond. Szóval igen, megvett a dolog, nagyon-nagyon megvett a rövidsége és az egyszerűsége ellenére is. Egyszerűen ezt a több éven átívelő sztorit nagyon jól meséli el a fejlesztőcsapat, és a Minét alakító Shidou Nakamura narrációjával és játékával maradandó élményt nyújt. A játékmenet teljes egészében megegyezik az alapjátékéval, a helyszín viszont csak Kamurocho-ra korlátozódik. A harcban van egy kis különbség: itt Mine saját harcstílust kapott, és az ő Dark Awakening nevezetű képessége az, amiből lesz a darálthús. Egyébként mechanikában nincs nagy különbség. Feltöltődik a cucc, el lehet lőni és erős meg látványos mozdulatokat okoz. A HUD részét képező leláncolt szívek, mint “sötét ébredés” egy elég okos koncepció, főleg hogy Mine sikeres üzletemberből kell, hogy felemelkedjen és az alvilág árnyai között mozogva boldoguljon.
Aknakereső
Két melléktevékenység van jelen Mine sztorijában, és mindkettő minimálisan belefut a sztoriba is, de nem túl mélyen. Az egyik az egyszerűbb Hell’s Arena, ami a kolosszeumhoz hasonlóan gyepálás ketrecekben, legalábbis az alapja ez, de van mellette egy afféle dungeon-run stílus, ami megjelent már korábbi részekben. Fix idő áll a játékos rendelkezésére, hogy a négyszintes kalandokból kikeveredjen és az ötödik szinten szembenézzen a főgenyával. Persze ezek a korábbi szekciók tele vannak gyűjthető könyvekkel, amik permanens erősítőkként funkcionálnak, megnyitható csapattársakkal, akik tudnak jönni jó pénzért, és segíteni, meg ilyen-olyan fegyók, amiket el lehet sütni bizonyos időközönként. És hát ezek kellenek, mert a végső dungeonök elég kemények. Itt lehet farmolászni meg gyűjtögetni, de nem túl sokáig, lévén ha minden össze van szedve az adott szinten, ott már maximum pénzt lehet csak kaparászni. Az meg nem túl izgis, ugyebár.
A másik szórakozási faktor a Kanda Damage Control névre hallgat, és lényegében pontosan arról szól, amit gondol, aki meglátja először ezt a címet. Már említettem, hogy Kanda egy vadbarom, vadállat, nevezzük akárhogy, viszont reputációt szeretne építeni. Ez neki nyilván nem megy, mert egy véglény, szóval Minét kéri meg egy IT Yakuza (esküszöm, nem én találom ki ezeket!) segítségével, aki csinált egy applikációt, hogy le lehessen követni Kamurocho-szerte a segítségre szoruló civileket. Az abszolút megvetett szemét szintről szépen lassan fel lehet húzni Kandát a félisten kategóriáig. Kérdéses hogy ezt miért akarnánk (hát, a trófea miatt!), de azért csak végigverekedi magát az ember, hogy lássa, mire megy ki a játék. Zseni körítés egy amúgy bot egyszerű mechanikának. Láttuk ezt is korábban sokféleképpen, de mindig meg tudnak lepni a megoldásaikkal.
Amúgy az öklök csattogása mellett minimál kis tevékenységek vannak még, például macska keresgélés, ritkább tárgyak összeszedése és átadása, elhagyott dolgok után kajtatás sikátorokban. Összességében szórakoztató és tartalmas kis mókázás volt ez is! Szerintem a három Kiwami-játék közül ez a leggyengébb, még úgy is, ha elengedem a sztori módosítással kapcsolatos ellenérzéseimet – viszont nem sokkal, és van elég erénye ahhoz, hogy ne lehessen rá azt mondani: csak rabolta a drága időmet. Yakuza-fanoknak mindenképp megéri lecsapni rá, de aki valami formabontóbb és frissebb élményre vágyik, az ne itt keresgéljen – ezt majd a Stranger Than Heaven fogja elhozni.
A teszt szerzője: Britpopper
A tesztkódot köszönjük szépen a Cenega Hungary Kft.-nek!
