...hiszen egy meglehetősen rutinos team szerződött le a Return to Castle Wolfenstein mozi elkészítésére: a Davis-Film produkciós vállalkozás. A producer Samuel Hadida, aki meglehetősen jártas a játékadaptációkban, hiszen a három Resident Evil filmet és a két Silent Hillt is ő gondozta (a másodikat júliusban jelentették be), illetve ő és a Hill rendezője, Christophe Gans viszi majd filmre a konzolos, bár a harmadik résszel PC-n is bemutatkozott Onimushát is.

Wolfenstein, a filmA forgatókönyvíró is ugyanaz, mint a Konami horrorjátékából készült alkotás esetében: a jó Roger Avary (képünkön), aki ugyebár Quentin Tarantino harcos- és tettestársa, annak idején együtt írták a Ponyvaregényt, amiért Oscar-díjat is kapott, jelenleg pedig a Beowulf moziban vállalt társszerzői feladatot. Az 1965-ös (hm, jó évjárat...), kanadai születésű Avary így nyilatkozott: „Azóta játszok B.J. Blazkowicz karakterével, amióta az epikus ťWolfenstein 3DŤ először összezúzta az agyamat, és attól kezdve másra sem vágytam, mint életének kalandjait a mozivászonra vigyem. Itt az ideje, hogy szétszakítsunk néhány gátat, lerohanjunk pár bunkert, és felrobbantsunk egy-két hidat.” Szeretem az ilyen mondatokat, mert ha egy író ennyire benne van a történetben, abból csak jó sülhet ki, úgyhogy én ezúttal erősen bízom a dologban.