• A minap elindult a Flemyst rajongói szerver
  • Gyorsan szomorú véget ért, még aznap le kellett kapcsolni

Négy év munkája van (vagyis volt) a Flemyst szerver mögött, mely 5000 játékosnak adott lehetőséget, hogy újraélhessék a World of Warcraftot, olyan formában, amilyen az a Burning Crusade kiegészítő idején volt. A nosztalgiázóknak sietnie kellett, hogy belekóstolhassanak ugyanis az üzemeltetés felhagyására felszólító levél még aznap megérkezett, így mindössze 5 óra elteltével le kellett kapcsolni a gépe(ke)t. Ezzel jogosna pályázik a Flemyst a világtörténelem legrövidebb ideig működő rajongói szervere címére.

Képzeletbeli díjunk azonban aligha vigasztalja Gummy52-t, aki korábban már üzemeltetett egy hasonló szervert, a Scriptcraftot. Ugyanakkor az Elysium továbbra is működik, míg elődje, a Nostalrius némi haláltusa után januárban végül bezárta kapuit portjait – holott egy időben úgy nézett ki, hogy a Blizzard támogatásával akár tovább is működhet.

Külső szemlélőként nem tudjuk megállapítani, hogy mi és miért szúrja a Blizzard szemét, de egyértelmű, hogy a nosztalgia szerverekre van igény. A kérdés csak az, hogy a Blizzard mikor mozdul rá a dologra, ha egyáltalán.

Ti láttok esélyt arra, hogy valaha legyen hivatalos WoW nosztalgia vagy vanilla szerver?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!