• Harmadik kiegészítőjével jelentkezik a Wreckfest
  • Újabb nyolc járgányt vehetünk kezelésbe

A Wreckfest három újabb járgánnyal bővíti amúgy sem szűkös felhozatalát a Backwood Bangers DLC-ben. Őrültségnek most sem leszünk híján, a vezethető kanapé után most itt a vezethető kerti budi: a Honeypot névre hallgató installáció tulajdonképpen egy go-kart, melyre egy pottyantóst építettek. A fejlesztő szavaival élve “minden idők legsz*rosabb járgánya” mellett további hét vastörmelék-jelöltet is kaptunk.

wreckfest-chaos.jpg

A szezonbérlettel így immáron 20 járgány és 20 egyedi tetődekoráció és további testreszabhatósági lehetőséget kaptunk, és a jövőben sem állnak le: a fizetős DLC-ken túl további ingyenes frissítésekre számíthatunk. A csomag a Wreckfesttel együtt július óta konzolon is elérhető, és a megjelenés mellé természetesen trailer is dukál, íme: