• Október 22-én debütált a WWE 2K20
  • Mely azonban szó szerint hemzseg a hibáktól
  • A Sony ezért már el is kezdte a PS verziók árának visszafizetését

A WWE sorozat eddigi tagjairól el lehetett mondani, hogy ha nem is lettek feltétlen kiemelkedő darabok, azért a tisztes iparosmunka szintjét mindegyik tudta hozni. Ez a sorozat most azonban megtörni látszik, hiszen a nemrég boltokba kerülő WWE 2K20 olyan szinten bugos, hogy az már a játszhatatlanság határát súrolja.

wwe-2k20-001.jpg

Ennek megfelelően az internetet valósággal elöntötték a különféle hibákat bemutató, sokszor vicces (vagy már egyenesen groteszk) videók, és a jelek szerint a konzolgyártók közül a Sony úgy döntött, hogy elkezdi visszafizetni a vásárlók pénzét. Ehhez mindössze telefonálnunk kell nekik, vagy kapcsolatba lépni velük az online bolton keresztül, és jeleznünk, hogy a WWE 2K20 jelenlegi formájában játszhatatlan.