Egyelőre még nem hemzsegünk az olyan játékokban, amelyeket a PC tulajok és az Xbox 360-at birtoklók együtt, kéz a kézben végezhetnek ki, azonban, ha hinni lehet a Microsoftnak, ezek száma hamarosan emelkedni fog. Annak érdekében, hogy ezt az opciót a vásárlók kihasználják -- vagyis számítógépükről konzolos felebarátaikon vezessék le a feszültséget, és vice versa --, a cég pár nappal ezelőtt ingyenessé tette a Games for Windows Live szolgáltatást, így PC-ről már elég volt csak egyet klikkelni, és mehetett is a móka -- az Xboxosokról azonban valamiért elfeledkeztek a srácok -- legalábbis idáig úgy tűnt! Az E3-on bejelentett új, menetrendszerű Xbox 360-as rendszerfrissítésig (amely tartalmazni fogja többek között a játékok merevlemezre telepítésének lehetőségét is) azok, akik Silver előfizetéssel rendelkeznek a konzoljuk mellé, most ingyen gyapálhatják egymást -- igaz, csak azokban a szoftverekben, amelyekhez számítógépes sorstársaik is csatlakozhatnak. Az akció olyan darabokat érint, mint a kissé vegyes fogadtatásban részesült Shadowrun, a sokak által kedvelt Universe at War, vagy a Capcom szeme fényeként számon tartott Lost Planet: Colonies Edition. PC-sek, konzolosok: itt az idő, hogy végre a szervereken bizonyítsátok be, melyikőtök a jobb!
Xbox 360: PC-sekkel egy darabig ingyenes a móka!
Miután a minden bizonnyal nem túl sikeres Games for Windows Live ingyenessé vált, az Xbox 360 tulajok egy kicsit elszomorodtak, hogy ők miért jártak ilyen cudarul? A Microsoft azonban nekik is kedveskedik majd hamarosan!
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés

és nekem téll nincs semmi bajom az x-esekkel, azon kívül hogy irigylem őket
és nekem téll nincs semmi bajom az x-esekkel, azon kívül hogy irigylem őket
...DE ezzel mi jól járunk, és ez a lényeg!
...DE ezzel mi jól járunk, és ez a lényeg!
"Aki konzolozik, miért ne lehetne kúúúl arc? "
Szerintem ez egy jó ötlet még ha nem is használom ki a multit xbox-on.
"Aki konzolozik, miért ne lehetne kúúúl arc? "
Szerintem ez egy jó ötlet még ha nem is használom ki a multit xbox-on.
Na,az lenne ám a gyilok...és kiderülne,kik is a legjobbak tulképpen.
De azért sajnálom azokat az "arcokat" akik csak azért húznak le vki(ke)t,mert nem egész nap a pécé előtt görnyednek és nincs monitor-forma fejük meg egér-forma kezük. Elég nagy szerénységi bizonyítvány ez... Aki konzolozik,miért ne tudna "gépelni" ? És miért ne lehetne kúúúl arc? Ehhh... PÉCÉSEK...

Az összes többi
ÉLJEN A PC
Az összes többi
ÉLJEN A PC
mondjuk nem hiszem hogy ők tudnak majd gépelni game közben
és ez tényleg jó dolog, mivel sokan csak azért nem vesznek xboxot (mint én), mert a multi nem ingyenes...
mondjuk nem hiszem hogy ők tudnak majd gépelni game közben
és ez tényleg jó dolog, mivel sokan csak azért nem vesznek xboxot (mint én), mert a multi nem ingyenes...