• Zendaya a The Hollywood Reporternek nyilatkozott
  • Az Eufória harmadik évadával kapcsolatban
  • Szerinte a szériának maga mögött kellene hagyina a középsulit

Talán maguk az alkotók sem gondolták volna, hogy az izraeli miniszérián alapuló sorozatuk, az Eufória ekkora siker lesz. A tinidráma nem csupán nézettségi rekordokat döntött (különösen a második évad), de díjakat és jelöléseket is hozott, többek között a Rue-t alakító Zendayának, aki alakításáért Emmy-díjat zsebelhetett be, ezzel rekordot döntve, mint a szobor legfiatalabb tulajdonosa. Most épp ő osztotta meg gondolatait a The Hollywood Reporternek azzal kapcsolatban, hogy merre kellene haladnia a történetnek a harmadik évadban.

zendayaeuphoria.jpg

A kép forrása: NME

Sokan hangsúlyozták a második évad kapcsán, hogy a színészek a három évnyi kihagyás (a vírushelyzet miatt szünetelt a forgatás) miatt túl idősek voltak a középiskolás szerepekre, és Zendaya sűrű menetrendje miatt a harmadik évad forgatása is csak 2024 körül fog elindulni, ami miatt ez méginkább nyilvánvaló lesz. Ezt a nézetet pedig maga a színésznő is osztja, szeretné ugyanis, ha az új felvonás története maga mögött hagyná az iskolás éveket, és azt mutatná be, hogy miként boldogulnak a karakterek a való életben. Könnyen lehet tehát, hogy az új sztoriban már elhagyjuk a gimnázium falait, bár tény, hogy eddig sem a gondtalan diákévekről szólt a széria.