Zöld béke SimCitybenNos, ez a plusz egy ma divatos kifejezés és fogalom, a környezettudatosság lesz. Fontos dologról van szó, ami sok mindent takar, a szelektív hulladékgyűjtéstől az üvegházhatást okozó gázok csökkentéséig. Mindezek bizonyos mértékig eddig is benne voltak a játékban, hiszen ugye minél tisztább erőművet építettél, annál vonzóbb volt a környezete, a zöldterületek létesítése is fontos volt, plusz nagyon sok városi rendelet is kapcsolódott a témához. Az SCS-ben azonban az EA mindezt eggyel magasabb és így kiemeltebb szintre emeli, és ennek érdekében nem mással állapodott meg, mint a világ egyik legnagyobb energiakonszernével, a BP-vel, amely 2005-ben hozta létra a BP Alternative Energy divíziót, épp a környezetvédelem, a széndioxid-kibocsátás csökkentése, új energiaforrások keresése és ezek felhasználása érdekében.

Zöld béke SimCitybenAz SSC-ben, ugyanúgy, mint a széria eddigi darabjaiban – no és a mindennapokban -, a hagyományos megoldások lesznek a legolcsóbbak, így a városi büdzsét egy széntüzelésű erőmű terheli meg legkevésbé – a környezetet viszont a legjobban. Erre persze maga a játék is felhívja a figyelmünket, beindításuk után folyamatosan méri a település CO2-szintjét, és ha ez elér egy kritikus értéket, különböző riasztásokat kapunk a várható környezeti katasztrófákról, mint az aszály, hőhullámok, és egyéb, városunkat veszélyeztető, a globális felmelegedéssel összefüggő események. Aki ezeket el akarja kerülni, dönthet a „zöldebb” beruházások közül, melyeket mind a BP Alternative Energy – a valóságban is létező - kínálatából választhatja ki: hidrogén-, természetes gáz-, szél- és napenergiával működő erőművek. Ez igazi döntéshelyzetet jelent, hiszen itt sem szakad el a realitás talajáról a cucc: egy szénerőműnyi területen felépített környezetkímélő megoldás drágább és kevesebb energiát is termel, ám energiatakarékossággal utóbbi kompenzálható, a kiadások pedig hosszú távon megtérülnek, akár a lakosság egészségi állapotát, akár egyéb kiadásokat, az említett katasztrófák elleni védekezést, vagy a bekövetkezett bajok elhárítását vesszük figyelembe.

Zöld béke SimCitybenEzen a téren tehát a SimCity Societies afféle oktató szerepet kíván betölteni, illetve amolyan szemléltetőeszköze lesz a BP AE-programjának. E hír mellé az EA egy videót és pár képet is kiadott, melyet megtaláltok a PGO-n, a szokott helyeken.

A magam részéről egyébként támogatom az ötletet - más kérdés persze, hogy a környezeti ártalmakhoz, a globális felmelegedéshez mi, játékosok is hozzájárulunk, és közvetve maga az EA és más kiadók is, hiszen a játékok egyre jobb hardvert követelnek, és ezek egyre több energiát emésztenek fel, így igazából akkor tennénk jót, ha kikapcsolnánk a gépeket. Persze erre soha, semmilyen játék nem fogja felhívni a figyelmet - de ez már egy külön cikk témája lehetne...