• Október 18-án debütál a Zombieland: Double Tap
  • Mely most megkapta az első trailerét is
  • Ami alapján egy pörgős és szórakoztató filmre számíthatunk ezúttal is

Tíz évvel az első rész megjelenése után visszatér a mozikba a Zombieland, a Double Tap néven futó második rész pedig az eddigiek alapján kifejezetten bíztatónak tűnik. A 2009-es első felvonás elsősorban bizarr, sokszor fekete humorával vágódott be mind a kritikusoknál, mind a nézőknél, és a frissen befutott Zombieland: Double Tap első trailere alapján ettől az iránytól a folytatás sem tér el majd különösebben.

zombieland.jpg

A Double Tap ott veszi fel a fonalat, ahol az első Zombieland abbamaradt: Columbus, Tallahasse, Wichita és Little Rock immár egy csapatként járják a zombik által letarolt USA földjét, és még a Fehér Házig is eljutnak vándorlásaik során. Az idilli azonban nem maradhat meg sokáig, hiszen Little Rock eltűnik, a keresésére induló többieknek pedig nem csak élőholtakkal, hanem más túlélőkkel és a saját belső konfliktusaikkal is szembe kell nézniük.