Az idealista rendőr nyúl és a szkeptikus róka repülőrajtot vett a mozikban

Az állatváros nem alszik, a Disney-hez pedig dől a lé.

Kilenc évvel azután, hogy a lelkes nyuszilány, Judy Hopps és simlis rókatársa, Nick Wilde megmentették Zootropolist, befutott a mozikba a második kaland is, amiben a szokatlan páros immár hivatalosan is rendőrtársak, és egy, a korábbiaknál sokkal komolyabb üggyel néznek szembe. A kritika imádja, a nézők imádják, és a Disney is egészen biztosan pezsgőt bontott a hétvégén, ugyanis elképesztő nyitóhétvégét produkált Jared Bush és Byron Howard animációs rendezése. 

A múlt héten debütált Zootropolis 2-nek már előzetesen is óriási rajtot jósoltak, ám az állatos történetnek még ezeket a pozitív előrejelzéseket is sikerült felülmúlnia: a produkció 556 millió dolláros globális nyitásával nemcsak az idei év, hanem az animációs filmek történetének legnagyobb nemzetközi debütálását is hozta, és ez még nem minden. Ez a negyedik legjobb nyitóbevétel bármilyen film esetében világszerte, továbbá 2025 legnagyobb nemzetközi premierje is egyben. 

Időzíteni persze tudni kell, a Mickey egeres cég ugyanis a hálaadásnapi hosszú hétvégén küldte a mozikba a filmet, a hatás pedig természetesen a tengerentúlon sem maradt el. Észak-Amerikában a film 96 millió dollárt hozott a hétvégén, míg az öt napos hálaadásnapi időszakban a bevétel 156 millió dollárra nőtt. A Zootropolis 2 ezzel messze kiemelkedett a hálaadás hétvégi mozis kínálatban, a Wicked 2. résszel közösen pedig sikerült szépíteniük a csúfos múlt hónapot, miután közel 30 éve nem volt ilyen gyenge október az észak-amerikai mozikban, mint a 2025-ös esztendőben. A sok negatív kritika ellenére, a Wicked folytatása a második hétvégéjén szintén jól teljesített 62,8 millió dolláros bevételével Észak-Amerikában, a nemzetközi bevétel pedig így összesen 393 millió dollárra nőtt. 

Borítókép forrása: Disney