Daisy Ridley már nagyon várja, hogy újra fénykardot ragadhasson
A színésznő elmondta, hogy nem egészen olyan lesz az új Star Wars-film, mint amilyenre elsőre számított.
A színésznő elmondta, hogy nem egészen olyan lesz az új Star Wars-film, mint amilyenre elsőre számított.
A mozikban ugyan megbukott Angel Manuel Soto szuperhősfilmje, de a Max kínálatában már hamar megtalálta a maga közönségét.
A színésznőt azután rúgta ki a Spyglass a Sikoly 7 stábjából, hogy állítólag antiszemita és a gyűlöletkeltő bejegyzéseket tett közzé, ám Barrera szerint közel sem így áll a dolog.
Keresetet nyújtottak be az Oscar-díjas színész ellen, aki állítólag fogdosott egy nőt még évekkel ezelőtt.
Melissa Barrera elküldése után nem sokkal kiderült, hogy az új Sikoly-filmek másik központi karaktere sem tér vissza a folytatásban.
Maga Jackie Chan és Ralph Macchio adta hírül egy mókás videó keretében, hogy már keresik a jövő decemberben érkező film főszereplőjét.
Melissa Barrera is visszatért volna a soron következő epizódban, ám a Spyglass nemrégiben megvált a színésznőtől a vitatható Instagram posztjai miatt.
Megérkezett az első hivatalos fotó a Beverly Hills-i zsaru negyedik részéből, amelyen szokás szerint szorult helyzetben találja magát a legendás nevettető.
A történelem egyik igen megosztó személyisége kapta meg a maga modern életrajzi filmjét, bár az életéről így is jóval kevesebbet tudunk meg, mint amit várunk.
Megérkezett az első hátborzongató kép Robert Eggers új horrorjából, amin Lily-Rose Depp karaktere látható.
A Universal állítólag már dolgozik a franchise felélesztésén, ám az még nem tisztázott, hogy Matt Damon is látható lesz-e a produkcióban.
Nagyon úgy fest, hogy a májusban már felfedett nevek közül került ki a győztes, így a Renfield és A menü sztárja játszhatja el Clark Kent ellenlábasát.
Látványos képsorok érkeztek James Wan decemberben érkező blockbusteréhez, amelyben nem csupán Atlantisz kerül veszélybe, de Arthur Curry szerettei is.
A rendező szerint komoly kihívást jelentett a vizes jelenetek felvétele, de szerencsére kiváló stábbal dolgozhatott, így kellően hatásos lett a végeredmény.
A sok streaming szolgáltató között egyre nehezebb egyedi csatornát találni, de a Scream! pontosan ilyen, hiszen egy bizonyos műfaj mellett tette le a voksát.
December 7-én kerül a mozikba az Illumination legújabb animációs filmje, melynek írója és rendezője a munkálatok nehézségeiről beszélt.
Zack Snyder újfent megerősítette, hogy a vágatlan, korhatáros verzió során fog csak igazán kiteljesedni a víziója.
Eleve rosszul kezdett a tengerentúlon az MCU legújabb üdvöskéje, ám a második hetére szinte teljesen elvesztette a nézők érdeklődését.
Wes Craven egyik kevésbé ismert alkotása felújítást kap, méghozzá Jordan Peele cégétől.
Maga az alkotás producere, Irwin Winkler árulta el, hogy a következő fejezetet is az Adonis-t alakító színész fogja dirigálni, de a debütálásra még várnunk kell egy keveset.
A Dark Sky Films hozza el a mozikba 2024 egyik legkülönlegesebb horrorját, amiben a polgármester-választás előtti napokban szabadul el a pokol.
A rendező szerint új Star Wars-filmje elég rendesen felbosszanthat majd jópár embert a közönségből.
Robert Kirkman spoilerezett az MCU közelgő filmjével kapcsolatban – most már tudjuk, kit alakít Steven Yeun a filmben.
A 20th Century Studios egy borzongató kép kíséretében leplezte le a The First Omen premierdátumát – a film Richard Donner 1976-os klasszikusának történetét fogja bővíteni.