Amerikai remake készül az utóbbi évek legjobb skandináv thrilleréből
James McAvoy főszereplésével jön A látogatás amerikai feldolgozása, ami kellőképpen nagy gyomrost adhat a nézőknek.
James McAvoy főszereplésével jön A látogatás amerikai feldolgozása, ami kellőképpen nagy gyomrost adhat a nézőknek.
Februárban érkezik a Lisa Frankenstein című horrorvígjáték, amiben az életre kelt holtak inkább randizni indulnak.
Nemcsak a videojátékokra található benne rengeteg utalás, hanem az 1996-ban megjelent horror-klasszikusra is.
Dacára annak, hogy a közelmúltban az írók és a színészek is letették a lantot, James Gunn szuperhősfilmjét nem kellett új helyre pakolni a naptárban.
A Stranger Things és az Enola Holmes sztárja ezúttal egy tűzokádó sárkánnyal kerül szembe, ám a képsorok alapján nem nagyon kell őt féltenünk.
Greta Gerwig produkciója előbb jöhet, mint azt vártuk volna – a Netflix nagyon pozitív információkat közölt.
Rövid előzetest kapott The Witcher: Sirens of the Deep, amely Andrzej Sapkowski Némi áldozat című novelláját fogja feldolgozni.
Egy vadonatúj A félelem utcája film készül a Netflixre, amely megint csak R.L. Stine regényein alapul.
A Coyote vs. Acme már nem kerülhet bemutatásra, annak ellenére sem, hogy teljes mértékben kész van.
Furcsa dolgok történnek Ausztráliában – most épp egy filmes spoiler miatt kellett bíróság elé állnia egy rendőrnek.
Chandler Riggs alakítja Peter Parkert ebben a változatban – rövid videó jött a forgatásról.
Ugyan befejeződött a színészek sztrájkja, ám a Disney így is jelentősen átrendezte a menetrendjét, így 2024-ben finoman szólva sem fogunk tobzódni az MCU filmekben.
A Pixar nagy visszatérése lehet a 2015-ös sikerfilm folytatása, amelyben Riley már a tinédzser éveit tapossa, így új érzelmek is a felszínre bukkannak.
A SAG-AFTRA színészek sztrájkjának vége, így végre folytatódhat a munka, egyben pedig a Columbia Pictures is lerántotta a leplet a terveiről.
Ismét egy vérfagyasztó horrorfilmre invitálunk Titeket, ugyanis legújabb nyereményjátékunkban a Halálos bújócskára szerezhettek páros belépőt!
A film az MCU egyik legalacsonyabb Rotten Tomatoes-pontszámával debütált.
Ismered a viccet, hogy a fehér, az afroamerikai és az indiai nő elrepül az űrbe? Nem mondom, hogy szakadni fogsz tőle, de azért párszor megmosolyogtat.
Egy szép születésnapot ünnepelve ezúttal ’88 Amerikájába tartunk, ahol egy remek év egyik legnagyobb horrorfilmje született meg egy játékbaba főszereplésével.
Sherlock Holmes húga ismét különféle kalandokba keveredik, ugyanis készül a harmadik felvonás.
A Nintendo nem húzta tovább a dolgot és végre bejelentették, hogy készül az adaptáció – sőt, megvan a rendező is!
Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla rendezője szerint a Minus One az eddigi legjobb rész a szériából.
Zack Snyder megerősítette, hogy közelgő sci-fi filmje melyik népszerű akció-horrorral közös univerzumban játszódik.
Egy friss pletyka szerint nagyszabású filmadaptáció készül, méghozzá Darren Lemke íróval a fedélzeten.
Hivatalosan is R-besorolást kapott a film, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell visszavennie az erőszakból.