Jövőre tér vissza az adaptációk rémálma, Uwe Boll
A First Shift nevet viseli a hírhedt rendező legújabb próbálkozása, ami ezúttal szerencsére nem egy videójátékon alapul.
A First Shift nevet viseli a hírhedt rendező legújabb próbálkozása, ami ezúttal szerencsére nem egy videójátékon alapul.
A forgatókönyv ugyan még a kanyarban sincs, ám a történetet illetően már vannak elképzelések, a rendező pedig bízik abban, hogy a korhatár-besorolást illetően sem lesznek kompromisszumok.
Nagyon úgy néz ki, hogy Angelina Jolie új filmjével visszatérhet a csúcsra.
A film a külföldi jegypénztáraknál borzalmas számokat produkált, a gyenge teljesítménye pedig hatalmas veszteségeket okozott.
A kőkemény drámára koncentrál a Hang nélkül: Első nap, viszont természetesen a horror is kiemelt szerepet kap benne.
Elég nagyot megy az elmélet, miszerint az Argylle, a szuperkém című akcióvígjáték történetét az énekesnő írta.
David Fincher egy interjú során beszélt a Social Network – A közösségi háló, avagy a Facebook-film lehetséges folytatásáról, de részletekbe természetesen nem bocsátkozott.
A Lionsgate végre hivatalosan is zöld utat adott a széria harmadik felvonásának, három főszereplő pedig már biztosan visszatér.
Skinhead-filmből kevés jutott el az átlag emberekhez, de ami igen, az elég emlékezetes. Ha másért nem, hát az útpadkára harapós jelenete miatt mindenképpen.
Hiába a negatív kritikai fogadtatás, Emma Tammi adaptációja zajos sikernek néz elébe bevételek szempontjából.
Rengetegen öntötték szavakba a bánatukat és az együttérzésüket a világhírű színész halála miatt, kinek családja megköszönte a kedves szavakat.
A Marvel-rajongók meg vannak győződve arról, hogy a halloweeni előzetes egy régi ismerős MCU-ba való átkerülését rejti.
A Dzsungelhajsza című akció-vígjáték kereken 0%-kal nyitott a Rotten Tomatoes oldalán, de Metacritic-en sem sokkal jobb a helyzet.
Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan új, de mégis ismerős kalanddal mutatják be, hogy miért ők voltak a kora-újkori Franciaország legnagyobb hősei. Ilyen a Három testőr: D'Artagnan.
A Bérgyilkos a szomszédom, a Csoportban marad és a Mr. Sunshine színészére az otthonában talált rá a Los Angeles-i rendőrség, halálát feltehetőleg fulladás okozta.
Újabb adaptáció, ezúttal egy horrorjáték-sorozatból. A FNAF a mai napig nagyon népszerű, de vajpn mit tudott kezdeni ezzel a horrorfilmekre szakosodott Blumhouse?
Nem igazán mertünk volna mérget venni rá, de úgy néz ki, tényleg elkészül a Szamaritánus második része.
A 2009-es horrorfilm rendezője örömteli híreket osztott meg a rajongókkal és úgy tűnik, már nem kell sokat várnunk a következő részre.
Immáron hivatalos: folytatást kap Scott Derrickson 2021-es horrorfilmje, amelyben Ethan Hawke alakította az ügyeletes mumust.
Hányás, nemi erőszak, őrület és totális anarchia a morálisan és művészetileg is megkérdőjelezhető, taiwani filmben. De az öncélúság gyönyörködtet.
Hivatalos kép érkezett a Marc Webb rendezésében készülő élőszereplős adaptációból, amelyen természetesen Rachel Zegler is feltűnik.
Vagyis nem rossz, de elég tipikus/egyszerű, legalábbis egy közvélemény-kutatás szerint, ami a magyarok kedvenc halloweeni filmjét próbálta kideríteni.
A botrányokon túlesett színésznő úgy érzi, a Deppel való válása miatt nélkülözik, de a rendező egészen más okokra hivatkozik.
Befutott David Ayer akciófilmjének szinkronizált előzetese, amelyben természetesen ezúttal sem a szavak kapták a főszerepet.