• Dave Bautista csak Drax karakterével végzett
  • Nem a szuperhősfilmekkel
  • Szívesen visszatérne ugyanis ehhez a zsánerhez
  • Lehetőleg egy gonosztevő szerepében

Ha a pankrátorból színésszé "vedlett" sztárokra terelődik a szó, akkor Dwayne Johnson és John Cena mellett hamar előkerülhet Dave Bautista neve, hiszen olyan filmekben láthattuk már korábban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Tőrbe ejtve: Az üveghagyma, A halottak hadserege, vagy épp a Dűne. Legemlékezetesebb szerepét azonban mégis a Marvel Studios-nak köszönheti, ő játszotta ugyanis Draxet A galaxis őrzői trilógiában, méghozzá kifejezetten remekül, hála a szájába adott poénoknak. Az a történet azonban véget ért, így a láthatatlanság mestere sem fog többé mosolyt csalni az arcunkra, ez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Bautista ismét feltűnjön egy újabb szuperhősfilmben.

davebautistadraxszuperhosfilm.jpg

A kép forrása: When in Manila

"Amikor azt mondtam, hogy befejeztem, azt csak a Draxként tett utazásomra értettem" – mondta Bautista a Gizmodónak a Dűne: Második rész sajtókörútja során. "Még mindig kapcsolatban állok a Marvellel, két hete is találkoztam például Kevin Feige-gel és Lou-val. Tudják, hogy hajlandó lennék egy újabb szerepre, mivel imádom a szuperhős univerzumokat, egyszerűen rajongok értük. Mindegy, hogy a Marvel vagy a DC hívna, egészen biztosan felvenném a telefont, és ha a szerepnek van értelme, akkor azon nyomban jelentkeznék is rá" – tette hozzá. Később azzal pontosította a mondanivalóját, hogy legszívesebben egy árnyalt gonosztevő bőrébe  bújna, amiből a Superman: Legacy és a Creature Commandos által felvezetett DCU-ban éppenséggel nem lesz hiány, szóval ki tudja, talán épp maga James Gunn fog neki telefonálni egy szereppel kapcsolatban.