• Dave Bautista nagyon el szeretné játszani Marcus Fenixet
  • A Netflix készülő Gears of War-adaptációjában
  • Erről a Varietynek beszélt nemrég

Még tavaly novemberben derült ki, hogy Netflixre készül adaptáció a Microsoft egyik zászlóshajójából, a Gears of Warból. Sőt, rögtön kettő, hiszen az élőszereplős feldolgozás mellett egy animációs filmet is kapunk, bár mindkét alkotásra várnunk kell még egy "keveset", hiszen azok csak előkészületi fázisban vannak. A pankrátorból lett színész, a legutóbb a Kopogás a kunyhóban című M. Night Shyamalan-filmben feltűnt Dave Bautista már akkor jelezte (méghozzá egy rendkívül sokatmondó videóval), hogy nagyon szeretné megkapni Marcus Fenix szerepét, erről az álmáról pedig azóta sem mondott le, nemrég ugyanis a Varietynek mesélt arról, hogy mennyire jól tudná alakítani a marcona harcost.

dave-bautista-gears-of-war-1268195.jpg

A kép forrása: ComicBook.com

"Nagyon remélem, hogy megkapom a szerepet. Évek óta küzdök érte, és úgy érzem, hogy rendkívül sokat hozzá tudnék tenni Marcus Fenix karakteréhez. [...] Magabiztos vagyok a dologgal kapcsolatban, ezért szívből remélem, hogy megadatik a lehetőség, és akkor máshogy fogjuk folytatni ezt a beszélgetést." A Drex láthatatlan gúnyáját hamarosan végleg szögre akasztó színész egyébként már évekkel a netflixes adaptáció előtt is szeretett volna egy Gears of War-filmet, olyannyira, hogy még egy Halálos iramban szerepről is lemondott azért, hogy felvázolhassa ötleteit a Warner Bros.-nak – a stúdiót azonban nem igazán érdekelte a dolog. Ilyen szintű lelkesedés után felettébb meglepődnénk, ha végül mégsem ő kapná a szerepet.