• Az első ómen sztárja szerint itt az ideje, hogy a nők is reflektorfényt kapjanak a horrorfilmekben
  • Nell Tiger Free örül annak, hogy a műfaj túllépett a nők tárgyiasításán
  • Az Arkasha Stevenson rendezésében készülő előzmény 2024. április 5-én kerül a mozikba

Mostanra talán minden horrorrajongó tudja, hogy előzményfilmet kap Richard Donner 1976-os klasszikusa, az Ómen, a találóan csak Az első ómen (The First Omen) címen futó opusz ráadásul már április 5-én a mozikba kerül, így néhány héten belül megtudhatjuk, megérte-e felmelegíteni azt a bizonyos káposztát. Az első előzetes alapján elég jónak tűnik az Arkasha Stevenson (A cseresznye vadiúj íze, Légió, Channel Zero) rendezésében készülő produkció (legalábbis hangulat terén), amelyben a szinopszis szerint egy fiatal amerikai nőt küldenek Rómába, hogy az egyház szolgálatába álljon, ám ott olyan sötétséggel találkozik, hogy végül kénytelen megkérdőjelezni a hitét. És ha már szóba került a főszereplő, a hősnőt (?) megformáló Nell Tiger Free (Servant, Trónok harca) arról beszélt a Total Film legújabb számának hasábjain, hogy épp itt az ideje a nők térnyerésének ebben a műfajban.

"Rohadtul itt volt már az ideje" – mondta a színésznő. "Mint azt ti is tudjátok, a világnak sajnos elég sok ideig tartott rájönnie arra az égbekiáltóan egyértelmű tényre, hogy a nők is tudják, mi fán terem a félelem. Örvendetes, hogy a nőket már nem csak arra használják a horrorfilmekben, hogy kipakolt mellekkel rohangáljanak, vagy hogy valaki félbevágja őket" – tette hozzá. Az első ómen egyébként pont kiváló példa a reprezentációra, hiszen nem csupán a főszereplő, de a rendező is nő, bár ha a protagonistát vesszük alapul, akkor éppenséggel Az apáca első és második része is beleillik a képbe. A "nőuralom" persze még egyáltalán nem garancia arra, hogy jó is lesz a végeredmény, szóval egyelőre inkább a minőség miatt aggódjunk, mivel elég ritkán sül ki jó dolog abból, ha a filmesek hozzányúlnak egy klasszikushoz.