1895-ben érkezett meg az állomásra Auguste és Louis Lumière legendás vonatja, ami annyit tesz, hogy a filmművészet már csaknem 130 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt megszámlálhatatlanul sok mozgókép került ki az olyan legendás alkotók kezei közül, mint például Alfred Hitchcock, Ingmar Bergman, Francis Ford Coppola, vagy épp Steven Spielberg – csakhogy néhány ismertebb nevet említsünk. Van tehát miből meríteni abban az esetben, ha minden idők legjobban sikerült filmjeit szeretnénk listába szedni, ahogy megtette azt az egyre népszerűbbé váló ChatGPT is – külön kiemelve, hogy egy film megítélése természetesen teljesen szubjektív. Az MI ebből adódóan azokat a produkciókat válogatta össze, amelyekre minden körülmények között klasszikusként hivatkoznak az emberek, íme az utolsó öt helyezett:

chatgptlistafilm.jpg

A kép forrása: Screen Rant

10. A Gyűrűk Ura: A király visszatér

11 Oscar-díj, 9 pontos IMDb és 94 pontos Metacritic értékelés, miközben a Rotten Tomatoes oldalán is 94%-ot mutat a kritikusok mérlege. Ennyi talán elég az üdvösséghez, nemde? Természetesen, éppen ezért Peter Jackson mesterműve, A Gyűrűk Ura: A király visszatér indítja a sort, a neves rendező ugyanis olyan műgonddal keltette életre J. R. R. Tolkien mindenki által jól ismert történetét, hogy a trilógiát lezáró mozi minőségét máig nem nagyon sikerült megismételni fantasy berkekben. Én személy szerint már csak emiatt is feljebb soroltam volna egy picivel a listán, de így is örülök, hogy bekerült a kalapba, hiszen egy időtlen alkotásról van szó.

9. Tizenkét dühös ember

Sidney Lumet 1957-es opusza meglehetősen egyszerű alapokkal rendelkezik: a tizenkét tagot számláló esküdtszéknek egy látszólag egyszerű gyilkossági ügyben kellene ítéletet hoznia, ám az egyik résztvevőben felmerül a gyanú, hogy ennél talán komplikáltabb az eset, mivel túlságosan is nagy a harmónia a tárgyalóteremben elhangzott tények között. Eleinte ugyan mindenki fittyet hány a következtetéseire, ám nem sokkal később már többen is meginognak a döntéssel kapcsolatban, mígnem egy olyan kamaradráma kerekedik ki az egészből, amelyben szinte teljesen háttérbe szorul maga a gyilkossági ügy, a helyét pedig átveszi az emberi lélek boncolgatása. Kötelező darab mindenki számára, aki egy lassan építkező, mondanivalóval gazdagon meghintett filmre vágyik.

8. A sötét lovag

Hamar elérkeztünk arra a pontra, amikor nem igazán értek egyet a ChatGPT-vel, Christopher Nolan második Batman-filmje ugyanis az első helyen üldögél a saját kis listámon. Hogy miért? Mert Hans Zimmer instant libabőrt okozó zenei aláfestése, a néhai Heath Ledger elképesztő alakítása, a kiválóan árnyalt karakterek és a tanmesének is beillő történet egy olyan egészet alkot, amely végleg eloszlatta a kételyeket azzal kapcsolatban, hogy komolyan lehet-e venni egy maskarába öltözött igazságosztót. Nagyon is, erre pedig A sötét lovag a tökéletes példa.

7. A keresztapa 2

Nem véletlenül említettem a bevezetőben Francis Ford Coppola nevét, az 1939-ben született rendező ugyanis egy minden ízében (bár a témával kapcsolatos kommenteket olvasva ezzel sokan vitába szállnának) mesteri gengszerfilmet rakott le az asztalra az 1972-as A keresztapa képében – talán mondanunk sem kell, hogy megemlítjük még a lista második (pontosabban első) felében. Ugyancsak páratlannak mondható a rá két évre érkező folytatás is, amelyben Marlon Brando helyett már az Al Pacino alakította Michael igyekezett összetartani a családot, miközben Vito Corleone korai éveibe is bepillantást nyerhettünk Robert De Niro tolmácsolásában. A két szálon futó, remek forgatókönyvvel megáldott cselekmény, a párját ritkító színészi teljesítmények, na meg persze a fülbemászó dallamok egészen a negyedik helyig repítették a Keresztapa 2-t az IMDb 250-es listáján – véletlen lenne?

6. Ponyvaregény

Akár MI csinálja, akár egy ember állítja össze, lényegében garantált, hogy legalább egy Quentin Tarantino mozi szerepelni fog egy olyan felsorolásban, amely a legjobb filmeket veszi górcső alá. Nincs ez másként most sem, a ChatGPT pedig nem meglepő módon az 1994-es Ponyvaregényt vette fel a válogatáskazettára, amiről talán még az is hallott, aki azt sem tudja, mi fán terem a fekete humor. Samuel L. Jackson szövegei lényegében instant szállóigékké váltak, de John Travolta és Uma Thurman tánca is beleégett a nézők emlékezetébe, miközben olyan abszurd hajtűkanyarokat vett a történet, hogy a végére már csak úgy kapkodtunk a fejünket az események láttán. Ha csak fele ennyire lesz jó Tarantino utolsó, The Movie Critic nevet viselő filmje, mi már akkor is nagyon fogunk örülni.

Ez lett volna tehát a mesterséges intelligencia által összeállított filmes lista első fele, az itt felsorolt darabok alapján pedig már nem nehéz kitalálni, milyen korszaklakotó produkciók kaptak helyet az élvonalban. Ha kíváncsiak vagytok a „nyertesekre”, tartsatok velünk a következő összeállításra!