A Deadpool 3-ban további két ismerős tér vissza
Persze a Rozsomák szerepét ismét magára öltő Hugh Jackman és Ryan Reynolds mellett.
Persze a Rozsomák szerepét ismét magára öltő Hugh Jackman és Ryan Reynolds mellett.
Újabb névvel bővült a Marvel közkedvelt félvér vérszívóját életre keltő produkció stáblistája.
Noha a rendező korábban azt mondta, hogy Brian mindössze flashback-jelenetben lesz látható, Vin Diesel kicsit többet árult el a kelleténél.
A Capcom legalább az animációs filmekkel nem lő mellé, és úgy néz ki, hogy a Death Island is igazi csemege lesz a rajongóknak.
Idén októberben érkezik minden idők egyik legjobb horrorfilmjének a rebootja, méghozzá korunk legnépszerűbb horror-stúdiójától.
Nyáron CGI filmben elevenednek meg a Capcom közkedvelt sorozatának hősei, melyről most új kedvcsinálót kaptunk.
A Netflix kvázi anyák napi filmjében akcióból biztosan nem lesz hiány, legalábbis kedvcsinálója alapján.
Nyáron sem lesz hiány vérfagyasztó történetekből.
Befutott az első előzetes a filmből, amiben Marvel Kapitány összeáll Ms. Marvellel és Monica Rambeau-val, de Nick Fury is beköszön.
Még az év elején szenvedett súlyos balesetet, de már saját lábán sétált be Jimmy Kimmel műsorába.
A Senki és a Batter Call Saul sztárja egy interjúban beszélt arról, hogy szívesen csatlakozna-e az MCU-hoz.
A következő Indiana Jones-film sztárja egy interjúban beszélt arról, miért kapja sokszor ő a gonosz szerepét.
Még csak pár napja mutatkozott be az Illumination és a Nintendo projektje, de máris hatalmas sikernek bizonyul.
Ha elkészülnek, akkor vélhetően mindkettő a B-kategóriás szörnyfilmek kategóriáját erősítené.
Az új bejelentések kapcsán a rajongók felhozták, hogy a Disney mennyire csúnyán elbánt Finn karakterével és ideje lenne helyrehozniuk a dolgokat.
A Star Wars Celebration során a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy elárulta, hogy Az utolsó Jedik rendezője rendkívül elfoglalt, ezért még odébb van a trilógia érkezése.
A Super Mario Bros.: A filmben Bowsert szinkronizáló színész elárulta, szerinte ki tudná legjobban megformálni az ismert vízvezeték-szerelő ősellenségét.
Elképesztő számokat produkál a Nintendo világhírű franchise-át a nagyvászonra költöztető produkció, ami már most az egyik legsikeresebb adaptációnak mondható.
A Londonban épp zajló Star Wars Celebration 2023 igazán erősen indított, hiszen már ma lelepleztek három vadonatúj filmet.
A sok Star Wars-hír mellett kaptunk egy új előzetest a közelgő Indiana Jones-filmből is, ami kicsit többet árul el a sztoriról.
Sharmeen Obaid-Chinoy alkotása a Daisy Ridley által megformált Jedit állítja a történet középpontjába, a New Jedi Order 15 évvel a Skywalker kora után játszódik.
Mia Goth mellett Kevin Bacon és Giancarlo Esposito is feltűnnek a közelgő horrorfilmben.
Din Djarin és Grogu kalandjai nem a Disney+-on fognak véget érni, hanem a nagyvásznon.
James Mangold megerősítette, hogy saját Star Wars-filmet rendez, amely sok-sok évvel a múltban játszódik.